United States or Italy ? Vote for the TOP Country of the Week !
A többi nem tartozik reám, de most még néhány kérdést kell tennem. Felelni fogok. Tud valaki a házban arról, hogy a grófné keresteti a leányt s kutatja hollétét? Senki, kivéve öreg komornámat, kinek, mint tudja, szomszédságából tünt el a leányka. És benne lehet bizni? Föltétlenül!
Ugy nézett maga elé, mintha ott látná valahol a ködben a fiut is, a leányt is. Tekintetes rendőrkapitány ur, tudom én, hogy mi az elővizsgálat, a min át kell esni az embernek, mig eljutna az ügyészséghez, a hol jobban bánnak a rabokkal. Nem adhat föl nekem olyan kérdést, a mire szép csendesen meg ne felelnék, csak ne nézzen rám olyan szigoruan, mert igazán nem szükséges.
Ritkán látogatván meg Nagyváradot, mint megyei székhelyét az öreg gróf Z. főispán, ily alkalmakkor rendesen tisztelegni szoktak nála majd minden helybeli testületek. Az ügyvédek tréfás kedélyben lenni vélvén az öreget, e kérdést a jogi gondjaik alatt álló rabokra értelmezték és azért ekként felelének: Fájdalom! bizony sokan vannak, bár egy se volna, annak örülnénk.
A fiatal ember rábámult s olyan kábult volt, hogy nem értette meg egyszerre a kérdést. Csak ugy felelt az esze nélkül: Meg, meg, mind... A mikor rápillantott az emberre, lehajolt hozzá és jól megnézte. Maga az, Fábián! Mi a bajom? A lábamat nem érzem... Emelje fel a zubbonyt, nézze meg. A fiatal ember irtózattal meredt rá s rémülten tiltakozott. Nem, azt nem teszem, nem tehetem...
Legnagyobb sajnálatomra azt sem tehetem. Esztheyné nagy csodálkozással tekintett rá. Tudja-e, Obrenné asszony, hogy kérésem megtagadása nagyon különös gondolatokat kelt bennem, mondá haraggal. Remélem, nem hátrányomra történik az, grófné, viszonzá nyugtalanul Obrenné. Sőt! Azt kell hinnem... De nem folytatom ezt a kérdést.
Sokáig ülhetett a fiatal ember az ablakban, míg föl tudta adni magának a kérdést, hogy mit is akar hát? Nem tudott felelni reá. Valamit, de hogy mit, a jó Isten tudja. A szobalány vacsorára hivta. Lement. A nagy asztal egyik sarkára volt fölterítve kettőjük részére s az egyik teríték mellett már ott ült az anyja: vézna, sáppadt arczu, kicsi öreg asszony.
Azt hiszem, egy órát pihenhetünk, uraim. Az őrnagy egy kérdést kockáztatott. Ezredes ur, a tiszthelyetteseket most állítsam elő? Brauneck csodálkozva nézett rá, mintha nem tudná, miről beszél.
Azután azt a kérdést vetette föl, ha az ügyvédnél teendő látogatása nem vezetne eredményre, mitévő lesz akkor? És erre nem tudott magának felelni. A rendőrséghez nem fordulhatott, mert tiltotta ezt neve, állása, kiléte és az ügy, mi felette kényes volt, s nem adhatta azt a világ nyelvére.
A hang, melyen e kérdést Dózia kiejté, száraz és büszke volt s a komorna homlokára komor redőket vont és vállat vonva mondá: Nem éppen szükséges, de miután feleltem kérdésére, azt hittem, én is szerencsés leszek választ kapni.
Miért? kérdé nyugtalanul Jakab, ki nem állhatta meg, hogy ne tegye ezt a kérdést, a leány bőbeszédűséget egy perczre megakasztva. Magam sem tudom. De tetszik tudni, a mi szokatlan, az feltünő is, s az még sohasem történt, hogy Dózia kisasszony oly korán elment volna.