Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 2.
Nagy darab ember vagyok, sokat elbírok, ez a hasogató fájdalom azonban egy bivalynak is elég lett volna... Éreztem, hogy összezúzott bokámból többé sohasem lesz ép boka... sántítani fogok egész életemben. És ez a gyanu talán még jobban fájt, mint maga a seb... Mit mondjak még?
Amikor egészen közel érkezett hozzám, elmosolyodott és maga alá kapva az orosz köpenyből részére átformált köntöst, gyorsan leült a földre. Csakhogy itt vagyok... mondotta elégedetten és ismét mosolygott. Ha kibámultad magadat, adj kérlek valamit ennem, mert nagyon éhes vagyok... tegnap dél óta semmit sem ettem...
Tudta, hogy itt vagyok? kérdé csodálkozva Dózia. A bérkocsis mondta Eszthey Bélának, ki ugyanaz volt, ki amaz éjjel a Holcsi-házhoz vitte, s ráismert. Dózia halálsápadt lett e szavakra. Istenem, istenem! rebegte rémült hangon, úgy itt sem lesz maradásom... De hát ki elől szökdösik, s viszik ide, s tova a világban? kérdé bámulva Oroszlay. Esztheyék elől!
Oroszlay magának vőlegénye, s nincs ok rá, hogy cserben hagyja... Tudja-e, hogy ő olyan valamire fogja határozni magát, mitől Isten óvjon meg mindnyájunkat, kik jó keresztények és vallásosak vagyunk. Az nem lehet! kiáltott föl rémülten Dózia. Ő tudja, hogy miért hagytam el... Nem vagyok méltó hozzá, s ha ma kész volna is értem minden áldozatra, később megbánná és akkor...
Annyira csak tán mégis asszony vagyok. Ha már a kezemben van! Ha már elvesztetted nálam. Úgy e, milyen gyönyörű stilus. Talán el legyek ragadtatva? Igazad van. Nekem mindig igazam van. Most az egyszert kivéve. S ugyan miben nincsen most igazam? Abban, hogy megcsaltalak volna. „Volna?!" Hisz' nem csaltalak meg. S ez a levél? Az sem bizonyít.
Hiába mondanád, hangzott a válasz a sötétségből az a csúfság csak egyszer eshetett rajtam... Igaz, hogy nagyon szomjas vagyok, de reggelig majd csak kibírom. Ha elalszom, elfelejtem szomjúságomat is. Már pedig hamar el fogok aludni. Te nem vagy álmos? De bizony az vagyok én!
Jövök! kiáltotta aggodalmas sietséggel a leány már künn is vagyok... de ne nézz ide... Eszem ágában sincs, hogy odanézzek!... kiáltottam vissza megnyugtatva, miközben letettem köpenyegemet a bokrok alá és szép lassan, lépésben bicegve elindultam a nyírfám felé. Valóságosan is úgy gondolkoztam, amit beszéltem.
Itt vagyok egy amúgy is félig vad emberrel ebben a végkép elhagyatott erdei magányban, s ez az ember az elárult állati szerelem őrületével vívódva, már-már végkép elvesztette az eszét!... Megborzadtam. Rettenetesen féltem. Nem törődhettem többet a szarvassal. Ösztönösen fordítottam neki a puskám csövét és rákiáltottam. ...Azt hiszem a hangomban semmi nőies sem volt.
Sehr schén!... Nagyon kedves, ha ezt a piszkos díványt nekem szántad. Dehogy szántam! Csak gondoltam, hogy hátha!... nem is olyan piszkos... Ráterítem a köpenyegemet. Köszönöm, ne terítsd rá a köpenyegedet, megleszek itt is, ahol vagyok. Abbahagytam a kínálkozást.
Erős reszketés fogta el s alig hallhatóan susogta: Raymundus... nem ismersz? Én vagyok... Ambrosia... Lullus Raymundus megtántorodott. Nem tudott szólni, csak kezét nyújtotta előre, amelyben szikrázva villant meg a kristály-fiola. Ambrosia keserűen mosolygott: A nagy elixirium... harminc év után?... Most akarsz halhatatlanná tenni, így, öregen?... Későn van, Raymundus, ide nézz...
A Nap Szava
Mások Keresik