Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 1.


E férfiú szintén oláh volt, amit az asztrakán sapka mellett még az is bizonyít, hogy gyakran kapott leveleket, amelyeken kívül, a hátlapon, kék nyomásban pompázott a salutare din Caransebes. Miklós oláh volt.

A Nemzeti Parkban két hegylánc között nagy fensík van, amely úgy keletkezett, hogy a hegyláncok között levő széles medencét egy tűzhányóhegy valamikor lávával töltötte ki. A láva felülete ma már teljesen kihűlt, fenyveserdő lepi el, de a föld belseje még mindig forró alatta, a vulkánosság még nem szűnt meg, amit a rengeteg meleg forrás bizonyít.

Az ütközet ezen a vidéken kétszer is tovahömpölygött a jezernicai völgy felé és onnan megint vissza és ismét előre, semmiképen nem valószínű, hogy a hadiszerencse harmadszor is cserben hagyott minket és újra engedni kellene az ellenség hatalmas lökésének. Emellett bizonyít az is, hogy a szerencsétlen Jezernica falut tegnapelőtt este felgyújtották. Tehát nem remélik, hogy ismét visszaszerezhetik.

Annyira csak tán mégis asszony vagyok. Ha már a kezemben van! Ha már elvesztetted nálam. Úgy e, milyen gyönyörű stilus. Talán el legyek ragadtatva? Igazad van. Nekem mindig igazam van. Most az egyszert kivéve. S ugyan miben nincsen most igazam? Abban, hogy megcsaltalak volna. „Volna?!" Hisz' nem csaltalak meg. S ez a levél? Az sem bizonyít.

Ha rábeszélésről van szó és az illető különböző okok alapján bizonyít valamit, fogja meg jobbkezének ujjaival a balkéz egy ujját, behajlítván a két legkisebb ujat és forduljon elszánt arccal, beszélést feltüntető kissé nyilt szájjal a nép felé. A nép a szónok arcába tekint, bámulatot kifejező taglejtéssel. Hát ezt meg hogy találta ki, ha szabad megkérdeznem?

A Nap Szava

kalpagomat

Mások Keresik