United States or Christmas Island ? Vote for the TOP Country of the Week !
Épen midőn az ajtó belülről elrakaték, zendült meg még meglehetős távolból az ellenség nyers kurjongása s a künn maradt ebek harsányabb ugatása jelenté közeledését. Azon mértékben, melyben a zaj künn nőtt, csillapodott az a templomban, végre csak itt-ott ütött ki egy elfojtott zokogás, egy mély sóhaj s a félelem még a lélegzést is visszatartani látszék.
Leheveredtem az improvizált ágyvacokra és semmi nyugtalanságot nem éreztem a künn kódorgó vörös miatt. Hiába! a méreg... Meg a sértődöttség. Meg egy kis komoly restelkedés is, hogy tán voltaképen és mindenképen... többet foglalkozom ezzel az egész dologgal, semmint kellene.
Nem maradtam egészen sötétségben, a derengésnek némi halavány nyomai rajzolódtak a barlang száját elzáró sziklafalak kiálló szegleteire, mintha valamely nagy távolságból rejtelmes eredetű fény érkezett volna... Mi lehet ez? Három lépéssel a barlang szájánál termettem és egy fürge ugrással künn voltam a szabadban.
Lenn a föld megsokallotta, hogy mind kihordják a gyomrából, amit már megevett, nagyot bődült és vonaglott, a népek sápadtan bámultak egymásra, künn pedig, a hol a mindenféle közönséges ember állott, jajgatni kezdtek az asszonyok. A tárnaház most már egyenletes lassu tempóban egymásután adta ki magából a sok fekete testet. Az emberek belejöttek a munkába, most már nem is csináltak nagy czeremóniát.
Künn a szállingó hópelyhekkel küzdött egy kis márcziusi napfény, mintha kergetőznének a sugarak a hóval, csupa játék az egész levegő. Egy gyerek meglökte futtában, de ezt észre se vette, csak ment előre, maga se tudta merre. Bejárt egy csomó utczát, a csipős hideg megkékítette arcza halványságát s vékony, kopott ruháin átjárt a szél. Betévedt egy műárushoz, a kinél már sokat alkalmatlankodott.
A Repcze-utcza künn van majdnem a város végén s csupa szegény ember lakik benne. Kicsi az egész, alig néhány ház, meg egypár üres telek, telve burjánnal, szeméttel, korhadt, félig bedőlt kerítésekkel a gyalogjáró mellett.
Egymás hegyin-hátán ugráltak ki az emberek a kocsikból... ki a hasára esvén, ki az orrára... de csakhogy künn volt! Délután öt órára elkészültünk a menázsival is. Igen jó levest, marhahúst és pörkölt tarhonyát kaptunk, minden ember annyit, amennyit csak meg tudott enni. Fél hatra »Vergatterung«-ot fújtak. Cudar meleg volt, de ezzel most már nem törődtek az emberek.
Jövök! kiáltotta aggodalmas sietséggel a leány már künn is vagyok... de ne nézz ide... Eszem ágában sincs, hogy odanézzek!... kiáltottam vissza megnyugtatva, miközben letettem köpenyegemet a bokrok alá és szép lassan, lépésben bicegve elindultam a nyírfám felé. Valóságosan is úgy gondolkoztam, amit beszéltem.
Amikor künn volt az ajtón, Piacella Virgil halkan odadörmögte az első segédjének: Dolgozni kell, az igaz. De aggyal kéne dolgozni, ideákkal és eszmékkel, a teremtésit neki. Nekem is volnának eszméim. Csakhogy az én öreg oldalbordám, az Isten bocsássa meg neki, többre becsüli a hájaspogácsát és szilvóriumot, mint a konzulok és miniszterek barátságát. Ez az én bajom, öcsém ...
Kiizzadt, kormos lakatosok, kovácsok, nyakig meszes kőművesek mennek végig rajta esténkint hazafelé, az asszonyok künn várják őket a kapu előtt, mezitlábos, gatyás gyerekek játszanak a porban s megbámulják a tisztességesen öltözött embert, mint a csodát. Szomszéd minden család.
A Nap Szava
Mások Keresik