Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. október 31.
A csendőr tovább beszélt: Miért jött oda... Öreg ember létére tudhatta volna, hogy az nem tréfa. Ha én nem lettem volna ott, ott van más, mindegy. Persze, sokan vannak, jegyezte meg a fiu és sóhajtott. Ez elragadt a csendőrökre is, elszomorodtak. A fiu jött elébb szóhoz, megint az apjáról beszélt és most már sírt is. Rosszul tette pedig káplár úr, jó munkás volt s vénebb katona, mint maga.
Harmadnap megint hiába járt arra; negyednap pedig már káromkodott is, de hogy miért, azt nem mondta. Hanem a gátbakter ezzel fogadta a késő este hazavetődött leányt: Hallod e, ma is itt volt az erdész, ne szökdössél előle annyira, mert amilyen hirtelen indulatú ember, még az én fejem bánhatja. Eszter elgondolkodott. Kiült a padra a viskó elé és nézte az erdőt meg a csillagos eget.
De miért csüggedjünk? Miért ne reméljük a jobbat? Ön a jobbat reméli? kérdé mohón Sándor. Remélem, de biztosat nem mondhatok, felelt kitérőleg a plébános. Újra csak oda térek vissza; ha bizonyosat akar tudni, forduljon a legilletékesebb forráshoz. De mikor úgy félek a lesujtó választól, mondá Sándor, újra visszatérő csüggedéssel.
Te nem tudod, hogy mily kevéssé lehet bízni az adott szóban s különben is barátnőd még szintén az intézetben van. A szünidőkig, azután elhagyja az intézetet örökre. Ő nem volt növendék, már húsz éves. Az még több, mint egy hónap mulva lesz, miért mentél tehát, vagy akartál te távozni most már Obrennétól?
Az asszony sóhajtott és elfordult a gyermekek felé, mintha valami dolga lenne velük. A kisebbik fiu mosolyogva ránézett s bámulva kérdezte: Miért sirsz? Az asszony zavarba jött, védekezett, de nem birta ki sokáig, egyszerre hangosan kezdett sírni.
Dózia hallgatott, de vonásain kétely volt kifejezve, mintha nem adna teljes hitelt ez állításnak. Nem hiszed, a mit róla mondok? Klára nagyon okos és nagyon jó leány viszonzá meggyőződéssel Dózia. Miben nyilvánult okossága s miért tartod őt jónak? Mert megosztá velem, a mivel bírt és gyakran szívből vigasztalt, ha szomorú voltam.
Már több levelet kaptam tőle. Levelet? Miről írt? Ostobaságokról. Szerelméről, bűnbánatáról s több efféléről. Megmutattad férjednek? Miért mutattam volna meg? Ha komolyan veszi, még párbaj lehetett volna belőle. Látod, neked sem szóltam eddig, magamra nézve oly jelentéktelen dolognak tartom az egészet. Mit tettél a levelekkel? Széttéptem és eldobtam. Mikor kaptad az utolsó levelet? Mikor?
Attól tartottam, hogy Fröhlich néni még ébren van s nem firtattam tovább a dolgot. Számítottam rá, hogy ha majd magunkra leszünk, közlékenyebb lesz; úgy történt, ahogy gondoltam. Másnap, minden ápropos nélkül, egyszerre azzal állott elő: A nőegyesület báljára mégis csak el kellene mennünk. Ugyan miért, ha szabad kérdeznem? Táncolni akarok! felelte. Még ráérsz táncolni.
Az elsőre nézve nem tudom, mit értesz, mert azt hiszem, semmiben sem láttál hiányt. Pénzed annyi volt, a mennyi s többi növendéknek, s hogy miért kellett vigasztalni szomorúságodban, szintén nem tudom, miután szomorúságra nem lehetett okod, mondá a grófné a leány arczát vizsgálva, ki lesüté hosszú selyempilláktól árnyékolt szemét.
Ne így!... Mondd, hogy megértesz; hogy sajnálsz; hogy jó akarsz lenni hozzám; eressz el szelíden, jóságosan, gyöngéden, Menj. Hagyj itt neki! Judit!! Ne nézz rám úgy! Tudhatod, hogy nem mondom komolyan. De nem bírlak elengedni. Éppen ma nem. Miért éppen ma nem? Mert ma érzem úgy, ahogy még soha, hogy szeretlek. A levegő szinte sistergett az ajka körül, olyan forrónak érezte azt Hadady.
A Nap Szava
Mások Keresik