United States or Honduras ? Vote for the TOP Country of the Week !
Golyó! Elégedve?“ 27-ik telegramm. Szivárványfi Gyémántfihoz. „Regina megszökött. Túl nem élem. Meghaltam este. Borotva.“ 28-ik telegramm. Gyémántfi Szivárványfihoz. „Halálod ruinált. Minden pókháló szakad. Agyiő. Halál per gyufa.“ 29. usque 33-ik telegrammok. Krepelkafy pesti rendőralispán, Schmidffy n.-szebeni, Dobrzefy mármarosi, Bolnaiu balázsfalvai, Wladfy orsovai rendőrszolgabirákhoz.
Szerelmünk ajakán Feledjük el, hogy köztünk a halál! TITUS: Te boldog vagy, téged Vele talál, Mégis sápadsz és a hangod remeg RÓMAI IFJU: Igazad van, Lentulus, töltsetek! RÓMAI NŐ: S daloljatok, a bánat mit sem ér! Boldog, aki vigan s gyönyörben él! TITUS: S még boldogabb, aki gyönyörbe hal... LENTULUS: Virágillat, édes csók, tréfa, dal Némítsa el szivünkbe mind a gondot...
Az óra közeleg... Szép Lentulus, ma a tied leszek! LENTULUS: Lesbia, csókodat Nem élvezem, mikor közelg a vég... De most, hogy a halálnak napja van: Forró vágyban neked adom magam! EGY RÓMAI: A füst terjed... Mondd, mi lelt? Te félsz talán? LENTULUS: A halál rám lehelt És megfagyott a mosoly ajkamon, De már vége egy percig volt csupán. HIRNÖK: Lentulus, a palotád puszta rom!
Olyan rettentő nagy dolog a szerelem, olyan mindennél nagyobb, hogy csak a halál olyan. Istenem, istenem, milyen jó volna szerelmesnek lenni. Ugy, igazán, kegyetlenül, egészen. Látod, oly nehéz a tavasz, oly nehéz ez a sok bolonditó szépség. Az ember belefúl, eltéved, belefoszlik és semmi.
Mielőtt azonban felnyitotta volna, az órára pillantott, melynek számlapjára a halál csontvázképe volt kaszával és homokórával felpingálva, köröskörül e jelmondattal: »Harum una veniet, quae tibi dicet abi!«
Nyugodtan tekintett a halál elé s nekem annyit mondott, hogy ha meghal, Eszthey grófné magához veszi gyermekét, nevelteti és gondoskodik róla s én adjam át neki a kis leányt, kire boldogabb sors vár, mintha ő életben maradna. Minden nap sírva váltam el tőle s minden nap láttam Holcsit a ház körül ólálkodni, de számba sem vettem bujkálását, azt gondolva, hogy már nem árthat neki. Csalódtam!
Szokása szerint csak az első pillanatban érzett némi bosszankodást; hamarosan rájött, hogy egyre megy, mi történik az ember körül, egyedül az lévén fontos, hogy mindenben megtaláljuk lelkünk igénytelen szórakozását. Lám, rosszabbul is történhetett volna. Például jöhetett volna a háború egy évtizeddel előbb. Bevonultam volna, éheztem, fáztam, dideregtem, verejtékeztem volna a halál szolgálatában.
Nem ugy, mintha helyén lett volna az esze, nem is kivánom senkitől, hogy okos embernek tartsa Flóriánt, hanem mint egy bolond, a kiben minden bolondsága mellett megmaradt még egy kis, még itt-ott derengő józanság a körüllévő emberi haszontalanságokkal szemben, mint a milyen például a halál is, meg a születés s egyéb fázisai az életnek. Beirtam a kapitány urat.
Kínzó titkokat rejtegetett ez a pusztai egyedülségben lemorzsolt huszonöt esztendő, a lét és halál fejthetetlen kérdéseiről, a múltba ereszkedett ifjúság visszahozhatatlanságáról s a komor agglegénység család után sajgó epekedéséről.
LENTULUS: Félek tőled, Lesbia, nem lehet Csókot adni, ha végső csókot ad A világnak a szörnyü, vad halál... LESBIA: Mégy? Futsz? No menj. Lentulus, mire vársz még? LENTULUS: Ne nézz ugy rám, Lesbia. Szemeidben Delei lobog s bilinccsel tartja itten A lekemet... LESBIA: Haha, menj, mire vársz még?!
A Nap Szava
Mások Keresik