United States or Puerto Rico ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ha méltóságod egy igen fontos tárgyban fölvilágosítást akar nyerni, forduljon Holcsi Kálmán dr. ügyvédhez, kit naponként tíz és tizenkét óra között irodájában talál. Vadász-utcza 12. szám, 1. emelet. Meg kell még jegyeznem, hogy egy olyan ügyről van szó, melyben gróf úr már évek óta fáradozik...

Természetesen, még pedig nagy szorgalommal, s talán párhuzamosan ama gyanujával, miről beszélt. Fontos volna tudnunk Holcsi multját és terveit Dóziára nézve a jövőben. Azért ujra fölkérem, járjon el továbbra is ügyemben s tudassa velem tapasztalatait. Szolgálatára állok, gróf úr és remélem, hogy nemsokára új hirekkel jövök, még pedig fontos tudósítással.

Félt Holcsival találkozni, kiről ugyan azt remélte, nem ismeri őt, de mind a mellett jobbnak tartotta sötétben surranni be a házba, hol oly fontos fölfedezéseket remélt tenni.

Góg Ferencz ijedten fölugrott székéről s minden bevezetés nélkül fölkérte Atlasz urat, hogy néhány igen fontos és bizalmas szóra vezesse szobájába. Mintegy félóráig voltak távol, s mikor visszatértek, mindkettejük arcza igen hosszúra volt nyúlva. Góg Ferencz mindenfelé nézett, csak unokahúga arczába nem, a ki pedig nagy kíváncsisággal szegezte villogó szemét.

Gúnyos mosolylyal hajtá meg magát e szavak alatt Holcsi és sietve hagyta el a szobát, hol Eszthey akarata ellenére megdöbbenve tekintett utána, azután neje szobáiba sietett, hol azt egyedül találta. Mint mondtuk, ő ama nézve fontos jelenet után teljesen leveté a gondot Dóziára nézve.

A haramiacsapat véletlenül megerősödik, és kik által, Pintye Gregor egy merész tervet gondol. A haramiák hadi tanácsa. Egy fontos jelenet a haramia kapitány előbbi életéből, készületek.

Kérjük azonban olvasóinkat, ne gondoljanak rosszat felőlünk, midőn az elhagyottat elhagyjuk; mi kénytelenek vagyunk feleségével menni, mert Abdul khán sátorának egyik osztályában, melybe Jeszid Murza Pióczánét vezeté, ránk történetünk fontos személyei várnak.

Mondtam a kapitány úrnak, hogy az mi lenne, ő azonban leunsinnezett, s valami rendkívül érdekes, fontos dolognak tartotta, hogy mi lehet az, ami a kopár tetőn egyik órában csillog, a másikban nem. Mondta, hogy ő majd azt meg fogja vizsgálni. Szemlét tart. És kideríti az esetet. De nem jutott fel sohasem. Nem ért a sok dolgátul. Ezek így voltak.

Irt is neki pár sort azonnal s lakására küldte, melyben fölkérte őt, hogy aznap három órakor délután látogassa meg, mert komoly és fontos beszéde van vele, mit négy szem között kiván neki elmondani...

Mi is ilyenformán vagyunk sok-sok mai darabbal, meg kell szökni előlük. Vannak profán ünnepek is: ilyenek a kultúra ünnepei. A Belvárosi Színház már megadta a programját; hogy ezután mi következik, az már előrelátható. Este egy fiatal újságíróval beszélgettem: szidta a darabot, de a kritikáról azt mondta, hogy nem fontos. Nem fontos, állította meggyőződéssel.

A Nap Szava

madárénekhez

Mások Keresik