United States or Réunion ? Vote for the TOP Country of the Week !


Úgy maradtam ott a forrás mellett, ahogy az imént melléje vetettem magamat. Meddig heverhettem ott egy helyben, nem tudom. Lustának és tökéletesen boldognak éreztem magam, nem siettem semmivel és csak lassanként biztattam a koponyámat, hogy ne terheltessék most már egy kicsit gondolkozni is. Dicséretemre legyen mondva, akire legelőször gondolni kezdtem, az a szegény kis Regina volt.

De neked grófi kellett, nekem grófi férj kellett, és fölébresztettük lelkében a nagyravágyás szenvedélyét. Még minket okozott azért, hogy így tönkre tett. Nem tudtam nyugodtan hallgatni, én is keserű szavakat mondtam szemébe. Elrohant. Ekkor megrémültem és siettem sürgönyözni neked. De már késő volt; többé nem beszélhettem vele, s mikor újra láttam, már halva volt.

És ez ügyben keresett engem méltóságod? Miután a levél önre hivatkozott, siettem fölkeresni irodáját. De nem voltam otthon. Sajnálom, hogy hiába fáradt hozzám, azonban azt kell tudnom, miféle ügyben kellene felvilágosítást adnom? Eszthey arczán zavar látszott e kérdésre.

Csodálkozott, hogy az nem jön hozzá, mint máskor sétájából hazatérve, s végre elkiáltotta nevét, ki még mindig égő arczczal, tündöklő szemekkel jelent meg a mellékajtón, és kedves mosolyával ült le ágyához. Merre jártál? kérdé Klára, feszülten vizsgálva kipirult arczocskáját. Messze voltam és már nagyon siettem haza!

Kétszer kerestem irodájában, de sohasem találtam, s megtudván, hogy a közelben lakik és tegnap velünk egy vonaton érkezett, siettem fölhasználni az alkalmat. Valami sürgős ügyben? Nem éppen sürgős, de rám nézve fontos... Tud ön arról, hogy egy névtelen levél küldetett hozzám pár hónap előtt, melyben egy «fontos ügyről» volt szó, miről a kegyed irodájában kaphatok fölvilágosítást.

Enyingi, mint rendes szokása volt, a legvidámabb kedvben lépett be s gyorsan körülpillantván, kérdé: Béla azt mondta nekem, hogy Veronika grófnő megérkezett és siettem látogatásomat tenni. Megjött s azonnal itt lesz, csak átöltözik a poros út után. Alig töltött Enyingi néhány perczet Hermance grófnő társaságában, midőn Eszthey lépett be, ki Veronikát még nem látta.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik