United States or Canada ? Vote for the TOP Country of the Week !
Utolsó napjaiban volt annak az időnek, a mire az anyaság következik az örömökkel, a mosolygó megelégedéssel, mig a gyermek szopik, mig kapkod a levegőben, a mikor már gyermek az a sejtés, a mi most remegés, félelem, nyugtalanság és örökös halálos képzelődés. Aztán tükröt kért a bejárónétól, a kit most egy-két hónapra fogadott melléje az ura, és csinosította magát.
Ha bolondítani tud, hát bolonduljon is... A leány már oda se hallgatott, csak ismételte: Elmegyek. Itt marad! Elmegyek. Aztán, mintha magához beszélne, indulat nélkül, szomoruan szólott. Nem tudja, hogy mit csinál, nem tudja, hogy mit mondott. Az asszony mintha ráfeküdt volna, egészen melléje ment, hogy összefolyt a szájukból a lehellet s tulkiáltotta a csendes beszédet.
A billentyűk megnyomására a megfelelő betüminta az öntőkészülék elé ugrik, a következő betüminta melléje kerül, a másik ismét melléje és így tovább. Látnivaló tehát, hogy az új szerkezetű szedőgépek az egyes, kész betüalakokat feleslegessé teszik, mert a szöveget nemcsak kiszedik, hanem egy tömör darabban ólomból mindjárt ki is öntik.
És miközben tétényi vagy pomázi műtermén ábrándozott, megpillantott egy szürke kendőbe burkolt asszonyszemélyt, amint egy kőkockán üldögél és fejét jobbra hajlítva, egész testével térdére támasztott könyökére nehezedik. Melléje négy-öt esztendős lányka simult és almát eszegetett.
Elcsapnának, aztán a gyerek, meg az asszony... ördög vigye... Nagyobb szerencsétlenség is megesett már sok emberrel, mint hogy röhögtek rajta. Otthon pedig azt mondtam, hogy a kávés megkinált, hogy álljak be melléje kompánistának. Pénz nem kell semmi, csak éppen hogy részesedem a haszonból, meg hogy felügyelek a személyzetre... És itt ütött be aztán a baj.
Először adták a Kamarajáték-Szintársulatban 1911. Február 18-án Szoba. Egyszerü butorok. A jobboldalon könyvespoic: könyvekkel és irkákkal megrakva. A baloldalon ruhaszekrény, melléje támasztva nádpálca. Középen asztal, rajta gyufatartó; körülötte székek. Egy nagy karosszék. Pamlag a balszögletben, közel a fenékfal egyik ablakához. A pamlag előtt kis kézimunka-asztal.
A.... arra, hogy mint egy részeg Lump, bele... bele fogok fordulni a... a pocsolyába és akkor azt tehetsz velem, amit akarsz... Hm, ez elég értelmesen volt mondva. Zsebre lehetett vágni és idézni lehetett melléje a régi bölcs igazságot: »ha bosszankodni akarsz tégy jót«. Elhatároztam, hogy nem fogok vele törődni, akármit beszél is az ajkain keresztül megnyilatkozó szilvórium.
Nagyon megköszönném, ha a méltóságos báró urfival ezután a Gábor menne kocsizni. Fiatal mind a kettő... Én meg megmaradnék a kisasszonynak meg az öreg báró urnak... Miért?... Hát mert ha véletlenül ugy előfognák az ifju urat, hogy elrakják, hát én már nem igen volnék melléje való.
A kapitány úr maga elé vezettette és sokáig beszélt neki valamit német nyelven. Nem értettük hogy mit, mert messze álltunk, csak azt láttuk, hogy az öreg asszony ismét sírni kezdett és a fejét rázogatta. Később azonban, úgy látszik, mégis csak szót fogadott, mert kézen fogta a mellette keservesen pityergő kis leányocskát és egy melléje adott káplár társaságában elindult vele a frontunk háta mögé.
Szegény Sándorom, hiszen te beteg vagy, nagyon beteg vagy, mondá halkan, melléje lépve és végig vonva kezét izzó homlokán. Érzem, tudom, nem tagadom, beteg vagyok. Sokszor mondtam én ezt magamnak, sokszor neveztem önmagamat őrültnek és igyekeztem kinevetni őrültségemet.