United States or Russia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Most Obrenné még jobban csodálkozott, mint előbb, s nem tudva eltalálni, mit ért a grófné a «kezükre járok» kijelentése alatt, habozva, majdnem halkan mondá: Hogy mi czélja van bátyámnak Dóziával, nem tudom, de nem tagadom, hogy ő küldött engem méltóságodhoz akkor, mikor először szerencsés voltam fölkeresni.

Oroszlay kissé csodálkozott hallgatásán, de az előrebocsátott bevezetés után azt hitte, tusakodik a mondandók kiejtésével s azért hallgatott, nyugodtan várt, míg a grófné folytatja beszédét. Hermance egy fényképet vett föl az asztalról s vendégének nyujtva, mondá: Nézze meg ezt a fiatal leányt, kiről önnek beszélni kivánok. Jakab rápillantott s arczán meglepetés látszott.

Most tehát eljutott oda, a miért jött s a gyanútlan ügyvédet oly vallomásra bírta, hogy ő maga is csodálkozott saját ügyességén, de a legnagyobb egykedvűséggel mondta: Köszönöm a szíves meghivást, s barátommal együtt élni fogunk ajánlatával.

Csodálkozott, hogy az nem jön hozzá, mint máskor sétájából hazatérve, s végre elkiáltotta nevét, ki még mindig égő arczczal, tündöklő szemekkel jelent meg a mellékajtón, és kedves mosolyával ült le ágyához. Merre jártál? kérdé Klára, feszülten vizsgálva kipirult arczocskáját. Messze voltam és már nagyon siettem haza!

Sándor csodálkozott magán, hogy jól érzi magát mellette, ámbár nem mondanak kétértelmű szavakat a szerelemről, sőt nem is beszélnek róla, s még jobban csodálkozott, hogy minden másról tud vele beszélni, a nélkül, hogy nagyon megerőltetné magát. Hogy a leány lovagolt, vadászott vele, hogy órákig egyedül maradt társaságában, mindez oly természetesnek látszott, hogy nem is gondolkozott róla.