United States or Latvia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Úgy maradtam ott a forrás mellett, ahogy az imént melléje vetettem magamat. Meddig heverhettem ott egy helyben, nem tudom. Lustának és tökéletesen boldognak éreztem magam, nem siettem semmivel és csak lassanként biztattam rá a koponyámat, hogy ne terheltessék most már egy kicsit gondolkozni is. Dicséretemre legyen mondva, akire legelőször gondolni kezdtem, az a szegény kis Regina volt.
Valahogy olyanformán éreztem magamat, mintha vétettem volna ez ellen a szegény ördög ellen, pedig semmiféle szemrehányást nem tehettem magamnak és mindenekben oly ártatlan voltam, mint egy ostoba bárány. Talán még annál is ártatlanabb és ostobább... Engeszteljem, ne engeszteljem? Miért engeszteljem, ha semmit sem vétettem?
Midőn meggyógyultam és szemére vetettem bűnét, ő mindent tagadott. Lázas álomnak, képzelődésnek mondta, hogy őt láttam volna s hogy kicserélte a gyermeket. Oly határozottan állította ezt, hogy magam is kezdtem kételkedni a látottakon, de nem is volt csoda!
Jól látsz, Regina? vetettem oda, mialatt holmimat a legnagyobb sietséggel szintén összeszedtem. Jól látok... szent isten, szaladjunk az erdőbe! Csak az erdőbe... az erdőbe... ott nem fognak meg! Siess, az istenért... amíg nem késő! Még messze vannak, de az egyiknek lova is van...
Lefekhetel, Regina, ahová akarsz, vetettem oda félvállról, miközben magam alá terített köpenyegemen elhelyezkedtem mérget vehetsz rá, hogy senki se fogja nyugvásodat megzavarni. Nem félek hangzott a sötétben a bosszús válasz. Hm... ha a hang nem csal, a kis vörös haragszik valamiért. Bánt valami? Nem. Azt gondoltam... Nyugodtan alhatsz, majd én vigyázok rád. Én is... Rám nem kell vigyázni.
Segíts rajtam, adj tanácsot, mit tegyek, inkább bármire hajlandó vagyok, minthogy ama gyűlölt palotába visszatérjek, hol cselédszobában lett volna lakásom, s a grófné mindenki előtt rejtegetni akart... Engem! ki nem vétettem soha senkinek, s úgy bántak velem, mint a gonosztevővel, kit meg akarnak menteni a büntetéstől.
Most már igazán egyedül... Tegnap éjjel óta sehová se tartoztam, a Morelli-század megsemmisült... Nehéz szívvel vetettem vállamra fegyveremet és indultam meg az erdő szélén délnyugat felé. A sötétségben csak lassan botorkálva haladhattam előre, de azért mentem, ahogy tudtam. Ezzel a lassú kullogással is megnőtt a távolság, mely ettől a szerencsétlen vidéktől elválasztott.
Esel... dunnyogta megvetéssel. Hm... ezt egyszer már hallottam, mondottam vállatvonva, anélkül, hogy a friss gorombaságra további ügyet vetettem volna. A leány élénken bólintott. Ja... már hallottad és mindig hallani fogod, amikor szamárságokat beszélsz. Ezzel a sánta lábbal akarsz te elmenni a forráshoz? Mondtam. Azt is mondtad, esett szavamba a leány hogy a sánta kutyát hamar utólérik...
Azután megjött Dózia kisasszony is s ekkor mindjárt elhatározták az utazást, mert rögtön podgyászolnom kellett s egy óra mulva már útra keltünk, holott előbb szó sem volt arról és még aznap este megérkeztünk ide, hol a két fiatal hölgy egy napot töltvén, tovább utaztak, nekem pedig kiadatott az útlevél... Hogy mit vétettem, azt nem tudom, folytatta majdnem sírva Zsófia.
A Nap Szava
Mások Keresik