United States or French Guiana ? Vote for the TOP Country of the Week !
Eleinte úgy rémlett szemének, a leány sem értette, s meglepetve, csodálkozva nézett rá; de utoljára mégis megértette és kezét nyújtotta feléje. «Hiszi-e, hogy boldoggá fogom tenni?» ... mintha ezt kérdezte volna tőle; de azt már nem tudta, mit felelt rá, csak arra emlékezett még, hogy magához vonta kezét és átölelte derekát, és a leány vállára hajtotta fejét, s könnyezve és mosolyogva mondta: «Ki hitte volna, hogy a jó pajtásságból szerelem legyen?»
A néném már öt éve grófné, de azért mégis olyan Klára mellett, mintha szobaleánya volna. Tagadom, mondá vékony, siránkozó hangon az öreg asszonyság. Nem látjátok-e be, folytatá Sándor, nem véve figyelembe anyja gyönge tiltakozását, hogy ily összeköttetés épen úgy emelné családunkat, mint akár a magas rang, akár a nagy vagyon? Aztán utoljára is, én szeretem a leányt és boldog akarok lenni.
Utoljára az anyósom ment el hozzá, de nem bocsátották be, valami elegáns beteg volt benn. Akkor más doktor után szaladtak, de már késő volt minden. Mikorra én hazaértem, tudja az Isten, hogy hogyan jutottam el Meránból idáig már meg volt halva. ...Kapitány ur! Soha szebb halottat. Gyöngéd, rózsás pirosas volt az arcza, aludt, tisztára aludt... Rám nem lehetett panasza senkinek.
No, agyiő szép napvilág! gondolám magamban, s föltekinték a napba; téged is utoljára látlak most. Rám pedig az a hatása van a napnak, ha bele nézek, hogy kénytelen vagyok prüsszenteni. Hefprzrszki! Abban a perczben: „drum-bum!“ egy lövés hangzik s egyikünk halva rogy össze. Az az egyik nem én voltam. Hiába is mondanám, mert nem hinnék el. Ellenfelem volt. Hogy történhetett ez?
Édes atyám, édes anyám, mondá oly halkan, hogy a közelebb állók sem hallhatták, talán maga Klára sem, ha szerettek, ha boldogságomat akarjátok, nyugodjatok meg választásomban és áldjatok meg engem, áldjátok meg nőmet. És Atlasz úr, utoljára is, jobban szerette fiát, hogysem végsőig vigye az ellenállást, s az ő kedvéért megölelte azt a nőt, kit szíve mélyéből gyűlölt.
Lássuk csak... Úgy-e négy hete volt itt utóljára? Igen, atyám. Azóta szaladgálok mindenfelé állás után. A szerzetes bólintott. Main úr pedig izgatottan dörzsölte össze hosszú kezét és folytatta. Még egy-két dolgot el akarok mondani, amit eddig nem mondtam el. Kezdje csak. Mondjon el mindent. Main úr rövid habozás után elkezdte.
A kapuval szemben főépületnek állott a csür, a mit azonban inkább kocsiszinnek használtak. Ebben rendkivül nagy, rugó nélküli ernyős kocsi állott, a mibe azonban akkor volt utoljára ló befogva, a mikor Enyedről hazavitte a kocsigyáros.
Bármint keressük, János nem tehetett e sorsban egyebet, mint hogy az itélkezést rábízta még más bírákra is. Majd azok talán jobban kitalálják. Jánost idő multán eme kitalálók elébe hívják, ismét pecsétes levéllel. Annyi levél jár ki Jánosnak a tanyára, hogy utoljára egészen leveles ember lesz belőle, mintha csak valamely betyár volna.
Utóljára elővette a készséget, kicsiholt a nagy darab bükkfataplóba s rágyujtott; talán majd a jó szüzdohány illat elfeledteti ezt a nagy kozmaemléket. „Biz ez egy kicsit kozmás. A cseléd szamár, nem tud még hozzá.“ „Hát hol a szép asszony, hogy nem az látott utána?“ „Hát az asszony, az fekszik odabenn a másik szobában, mind a három gyerekével, mind a négyen kolerában.“
Egy ideig rajta volt, hogy megértesse vele, micsoda képtelen gondolat ilyenkor oda baedekerezni, de minél többet beszélt, ez az Őrült Janka annál nagyobb kedvet kapott a vállalkozáshoz. Azt képzeli, hogy valami elhagyatott tündérkertről van szó. Utóljára Terkának is eszébe jutott, hogy: igaz, ő sem volt még Almáson áprilisban soha; ej, be furcsa világ lehet ott ilyenkor!
A Nap Szava
Mások Keresik