United States or Denmark ? Vote for the TOP Country of the Week !
És ki tud még arról? Hermance grófnőnek megmondtam, hogy Dóziát szeretem. Szegény anyám! kiáltott föl önkéntelenül Veronika, mert már hetek óta észrevette, hogy az kerüli vele Oroszlayról a beszédet, s most megtudta annak okát. Jakab gróf sejtette e fölkiáltásban foglalt értelmet.
Ott nagyot lőttek egymásután hármat a katonák, aztán imádkoztunk s elindultunk haza. Anyám mellé a kis öcsémet s egy rokon asszonyságot pakkoltam be, én pedig megindultam magamban, egy ösvényen a kocsiuttól messze. Itt találkoztam Flóriánnal. Ő is fenn volt a temetésen, hanem hamarabb feljött s ebből az alkalomból kifolyólag, hogy ne mult légyen el hiába az idő, meglátogatta a maga halottait.
Mig rendesen megérkeztek a tiz forintok, nem is volt semmi bajom, de egyszer anyám betegeskedni kezdett, akkor azt irta, hogy legyenek egy kicsit türelemmel, aztán meghalt, hát egészen egyedül maradtam s most már ott kezdtek verni. Egészen belebutultam, még gyávább és siránkozóbb fiu lettem s egyszer aztán nekiindultam a világnak. Azóta aztán csavargok.
Diszkrét dolog, de hát önnek csak elmondom mégis. Különben most elhagyom, nagyon elfáradtam s aludni szeretnék. Nagyot, hosszut, tudja olyan mély álmot, amikor az ember nem érzi az eszét, meg semmit csak elzsibbad. Ha igy sokat beszélek, mindig ugy vagyok. Lássa, ilyenkor volt nekem nagyon drága az édes anyám. Egy nagy kopott divánunk volt a hátulsó szobában, azt nagyon szerettem.
Az én véleményemen semmit se változtat az, a mit a világ beszél, de hát a tisztikar. A mikor önről volt szó, ő nagysága is szóba került. Anyám... Igen, azután ez is mondott valamit, az is... Hogy régen igy volt, meg ugy volt. Ő nagyságáról sokat mesélnek itt is, ott is, kényes dolgot. Szóval, nem lehet, nem lehet...
Az apám megint kiabált valamit, hogy nem kell efféle ostobaságokat beszélni, s magam is megijedtem egy kicsit. Jól adja, gondoltam magamban már mint az anyám. Tudod tiszta majom szeretettel viseltetik a gyermekei iránt. De hát mindenkinek megvannak a maga apró gyöngéi. Azért nem szabad elitélned. Hát akkor abban maradt a dolog. Hogy miről beszéltek, azt is csak később tudtam meg.
Szirmayné és Szodoray leírhatlan indulattal, öröm és aggó, kínos várakozás között gyötörtetve hallgaták az olvasó öreget. Szirmay Ilona levele. Édes jó anyám! Ha édes jó anyám veszi-e ezen levelemet, vagy nem, azt nem tudom, de arról sem vagyok bizonyos, akkor én hol és hogy leszek.
Nem igaz, láttad valakivel, mondá reszkető hangon, közelebb lépve atyjához. Sülyedjek el, ha együtt láttam valakivel, kiáltott Atlasz úr. Miért rántotta meg anyám kabátodat? Miért akart hallgatásra figyelmeztetni, ha semmit sem láttál? Azt nem mondom, hogy semmit sem láttam, csak azt mondom, hogy nem láttam Klárával, a mily igaz, hogy élek. Mit láttál?
Nincs, ezredes ur, a mi arra való volna, még fiatal; volna egy, de az az anyám kedvencze, nem adhatom el. Egészséges ő nagysága? Az, igen... Hallottam, hogy gyöngélkedett. Meghütötte magát, de most már jobban van. Akadozva beszéltek. Csak az arczára kellett nézni a fiatal Kadarnak s rögtön látni lehetett, hogy nem azért jött, hogy az anyjáról és a lovairól beszéljen.
A kis öreg pedig, a ki hiszen ezt már körülbelül tudjuk a temetésrendező volt, egyenesen odament a kocsishoz, a miben az anyám ült s valami hizelgőt mondott neki, ilyenformát: A kapitány ur majdnem, hogy vágtatva ment a másvilágra, hanem nekem sikerült észretériteni a lovat, kezét csókolom. ...És mentünk... Szomoruan, bandukolva, mig odaértünk, a hol vége van mindennek.
A Nap Szava
Mások Keresik