United States or Canada ? Vote for the TOP Country of the Week !
Egy ittfeledett öreg hársfa alatt terített asztalok álltak. Csak nem tart vendéglőt is! csudálkozik Terka s egyenesen a kert felé tér. Náci bácsi azonban mellette terem s erre ő is befordul a többiek után. Az egymásba nyíló szobák, termek, szinek sorában érdekes világ tárul föl előttük.
Az utczaajtó olyat csattant mögötte, hogy az oszlopfa a kilincs felőli oldalon egyet biczczent, mint a sánta ember, s aztán helyreállott mint a jó katona, a ki még betegen is egyenesen megállja a posztját. A hogy igy helyrebillent az oszlop, elfoglalva régi helyét a már kitágult gödörben, az nekem nagyon tetszett. Azt néztem, mig mint a szélvész, elrohant mellettem Tercsa néni.
A kis öreg pedig, a ki hiszen ezt már körülbelül tudjuk a temetésrendező volt, egyenesen odament a kocsishoz, a miben az anyám ült s valami hizelgőt mondott neki, ilyenformát: A kapitány ur majdnem, hogy vágtatva ment a másvilágra, hanem nekem sikerült észretériteni a lovat, kezét csókolom. ...És mentünk... Szomoruan, bandukolva, mig odaértünk, a hol vége van mindennek.
Ismered a bérkocsi számát? kérdé tőle odavetve a grófné közönyt erőltetve, mint kit alig érdekel az elmondott különös történet. Nem! viszonzá a kérdett. A Ferencziek-terén ültem abba s egyenesen az utcza sarkáig hajtattam, de annyira érdekel ama titokzatos hölgy kiléte, hogy holnap, vagy még ma este tudakozódni fogok róla az ott álló bérkocsisoknál.
Uram légy irgalmas! sopánkodék Kristóf a földről alig pillantva föl, hova Lupucz karabélya előtt hosszában eltünt. Kelj föl ficzkó! Parancsolá az ujabb haramia, és oldalba döfé, bár nem erősen, vas nyársa tompa végével; a vonakodó Kristóf reszketve föligazítá magát, és mennyire félelme engedé, egyenesen álla. Ki vagy? Zaklatá tovább az útonálló.
Beszéljen, kérem, beszéljen! kiáltott föl Dózia kérő hangon. Megengedi, kisasszony? kérdé a vendég Klárához fordulva. Sőt egyenesen eltiltom! Miért fölkavarni a multat, van a jelenben elég érdekes beszédtárgy. De nekem még soha sem volt alkalmam anyámról hallani, mondá hévvel Dózia s szép szemébe könyek gyültek.
Csak egyenesen Mátyás főhercegnek kell megmutatnom! De hátha eltagadja? kérdé José élénken. Ha tagadja, bemutatom a főhercegnek az egész eljárást, miként nyertem róla hű másolatot lyukacsos, és praeparált papirom, valamint sympathicus tentám segélyével. Most, hogy tudsz mindent, mit tanácsolsz nekem? José egy ideig gondolkozott.
Evvel a pár szóval, mint valami vaskos ecsettel, a gonosz képzelem egyszerre elmázolta a megnyugvás enyhe képét, melyet a józan ész Sándor lelkébe rajzolt. Sötét, üres, idomtalan foltok maradtak ismét a helyén. Sokszor föltette magában, hogy véget vet kínzó töprengéseinek, neje elé áll, egyenesen szemébe mondja, hogy mindent tud, s fölszólítja, valljon meg neki mindent az igazsághoz híven.
JÁNOS: Akármit tett, neki nincs joga megütni! JÁNOS: Ne bőgj, mert rád ütök! JÁNOS: Nekem szabad! Mert én apja és tanitója vagyok. IDA: De hátha nem ismerte meg a fiunkat? JÁNOS: Akkor is láthatta róla, hogy uri gyerek! IDA: Hova mész ilyen korán? JÁNOS: A Katához! Megleckéztetem ... tudom Istenem! IDA: Elkésel az iskolából. Onnét egyenesen az iskolába megyek. Jenő!
Ki lehetett érezni a hang nyers csengéséből, hogy egyenesen a szívéből jön. Ezen is túl vagyunk. Regina... gyerünk! És ne beszéljünk többet erről a dologról. Persze, dörmögte félhangon a leány, neked könnyű... Igaza volt, hogy nekem könnyű, most azonban a »toilette« ügye járt a fejemben nem terjeszkedtem ki másra. Nem hagyhattam ilyen szörnyen rongyosan a kamerádomat.