United States or Saint Kitts and Nevis ? Vote for the TOP Country of the Week !


Természetesen te nem vetted azt észre, minthogy nem kiséred figyelemmel az irántad való érzelmek megnyilatkozását. Mily más helyzetben volnál most, ha Veronika szerelmét észrevetted volna, s olyannak ismered meg, mint a hogy most beszélsz róla. Hagyjuk ezt a tárgyat, barátom; már sokszor kértelek, hogy arról ne beszéljünk.

Oh, oh, ez nagy tudós! Valóban ritka szerencse, mester! Tisztelettel kell fogadnunk, még pedig itt, műhelyünkben! Tehát ad personam ismered? Toledóban, Malach ben Mizráim műhelyében találkoztam véle. Helyes, előre örvendek a tudományos disputának. Meglássuk, minő fundamentumokon frequentálja szent művészetünket!

Egy aranyat vett elő tarsolyából. Nesze! Nem kívánok érte egyebet, mint hallgatást és az igazságot. Ismered a ház urának unokaöccsét, Véglyessy Istvánt, a hadnagyot? Mit tudsz róla és Klára kisasszonyról? Nincs ebben semmi titok, tudós uram, hiszen a nagyúr kiskoruktól fogva egymásnak szánta őket! Nem is tudom, miért halogatja hát a lakodalmat, mikor úgy egymáshoz illenek? Sétálgatnak a kertben.

Ugyanis az öreg kulcsár, igérete szerint, rögtön értesítette a hadnagyot, ki erre a délutáni ájtatosság után, a kápolna hársai alatt, találkozott Klárával, és elmondotta neki az apjával történt beszélgetést. Klára elszomorodva hallgatá, de látva unokatestvére heves elkeseredését, türelemre intette: Várjunk! Ismered atyám természetét! Ha ellenkezünk vele, annál inkább nem fog engedni. Várjunk!

Nekem fogalmam sem lehet róla; te jobban ismered őt, sőt nagy bizalmat mutatott irántad, midőn Dózia származását elmondta... Nekem éppen úgy megfoghatatlan ez a dolog, mint neked, annál is inkább, mert mikor utólszor nálam volt, lázas érdeklődést mutatott iránta. De ez még nem minden, a mit mondani akarok.