United States or Malawi ? Vote for the TOP Country of the Week !
Elfelejtettem mindent, amit vétkeztél ellenem és csak arra emlékszem, hogy milyen tökéletes és elragadó boldogságot adtál. Ime, letérdelek előtted és imádkozom hozzád. Te voltál az első, akit szerettem, aki megtanított a szerelem édességére és te vagy az utolsó férfi, akit kívánok, akiért szenvedni és meghalni is tudnék.
Nézze, most is micsoda bunda van rajtam, pedig mások már tavaszra öltöznek. Most már birom valahogyan magam, hanem a tél elején szörnyen összementem. Éjjeli munkám is akadt hivatalon kivül, nem sokat törődtem azzal, hogy megárthat. Szerettem volna valami szép ajándékravalót összespórolni, hogy ne legyen száraz karácsonya az asszonynak, szegénynek.
Én nem kívánkoztam utána, nem is tudnék vele beszélni, s azt sem tudom, tegezzem-e vagy nagyságos asszonynak szólítsam? Egyszer volt itt, körülfordult a szobában, megkérdezte, nincs-e valami kívánságom, azután elment. És te mit feleltél neki? Semmit. Nem tudtam, mit mondjak. Kezet csókolt? Eszébe sem jutott. De nem is szerettem volna.
Bár hallottam volna Sándor helyett Manót, jobban szerettem volna. Kell is nekem! mondá Manó arisztokratikus gőggel. Ha akarnám, semmi sem volna könnyebb, mint ezt a közönséges asszonyt meghódítani. De nem kell, átengedem Sándornak. Átengeded, átengeded! Én is átengedném, csak Sándor átvenné. Neki meg kell nősülnie, mert falusi gazda; és gazdagon kell nősülnie, mert máskép nem segíthet családján.
Az asszony megértette és most maga nyujtott kezet a sógorának, aki azt gyöngéden megcsókolta, de, szinte tüntetően, rögtön el is eresztette. Várt. Én nem a magam jószántából jöttem most hozzátok, Bandi. Editnek szüksége volt rám; hívott. Ebben még semmi rendkivüli sincsen. Várj egy kicsit. Felelj nekem őszintén: szeretted te Editet, amikor elvetted? Furcsa kérdés. Persze, hogy szerettem.
Tudni szerettem volna, hogy miféle veszteség érte távollétem ideje alatt a kompániámat. Már mint kik nem fognak hazamenni? Már mint kik?
Tessék, most meghallottad az igazságot. Ezért parancsoltam meg, hogy mosd ki a köntösödet és ne sajnáld a vizet magadtól sem. Emlékszem... csakhogy ez a szemed láttára történt. Úgy van. Te pedig nem voltál vak... Attól sem vakultam meg, amit láttam. Kíméletlenebbül is meg szerettem volna neki mondani az igazságot, de sehogy sem vitt rá a gonoszabbik felem. Sajnáltam.
Hejnye, a teremtésit annak a dögnek! kiáltotta részvéttel a mester, mialatt hozzám sietve gyorsan lekényszerített a földre bizonyos, hogy megcsípte a lábát... üljön csak le szépen, mindjárt megnézzük, hogy mekkora csípés esett rajta. Ketten, hárman is hozzám siettek és egy-kettőre leszedték ballábamról a bakancsomat. Azt a foltost, amelyik szorított. Szerettem volna jót rúgni rajta...
Egyénileg nem volt az, sőt legjobban szerettem volna őt magamhoz venni, együtt nevelni Veronikával, s örülni fejlődésének, szépségének, mert oly bájos, kedves gyermek ő! A fénykép, melyet látott, távolról sem közelíti meg az eredetit.
Nem tudtam megállani, hogy el ne nevessem magam. Csak nem haragszol erre az ügyes fiúra? Útálatos... ismételte megvetéssel a leány. Elfintorította orrát és haragjában kiköpött maga elé a földre. Dehogy is! Van ennek esze. Van... Hazug ganef! Egy szó sem igaz abból, amit mondott. Baj az? Szemtelen hazug... Szerettem volna szembe köpni! Ezt az ügyes fiút? Ezt. Huh, be mérges valaki!
A Nap Szava
Mások Keresik