United States or Nigeria ? Vote for the TOP Country of the Week !


Megvallom, borzasztó rosszul éreztem magamat ez alatt az egész elbeszélés alatt. Lelkiismeretem föllázadt és bármint csitítgattam is magamat azzal a bizonyos »hadijog«-gal, erre az esetre sehogy sem látszott alkalmazhatónak ez az egyébként rideg és igazságos jog. Igaz, hogy rám lőttek és meg is ölhettek volna ez azonban csak értelmemet nyugtatta meg, nem egyúttal az érzésemet is.

A mikor kivánod. Nekem nincs érdekemben, hogy itt legyünk, s úgy az utazás, mint a falusi lét miattad történt. Nem félek többé Esztheyéktől, ők nem rendelkezhetnek fölöttem, valamint senki sem, szüleimet kivéve, kik nem léteznek, mondá komoly meggyőződéssel Dózia, s oly határozottsággal beszélt, mi sehogy sem tetszett Klárának. Akkor nincs is czélja ittlétünknek, viszonzá közönyt színlelve.

Az országút pora még ismerős, de a mi azután következik, ismeretlen, idegen világ. A naiv katonában mégis volt annyi politika, hogy a meglepetés ellen biztosítani akarta magát. Hogy aztán gyerekes idea született meg becsületes agyában, az megint rávall a hősre, aki sehogy sem tud komédiázni.

Sok a munkanélküli ember. Csupa erő. Hát sehogyse megy a dolog? A kis boltos hebegett. Sehogy. Az előkelő uriember megfogta a karját s kedélyeskedve biztatta: Majd csak akad valami. De, ha minden kötél szakad, hát nézzen el hozzám. Egy ötforintocska mindig akad. Isten áldja meg.

Sehogy sem tudom lerázni a nyakunkról, pedig gondolhatja, Kedves Atyám, hogy nem vagyok valami gyöngéd vele szemben. A szép szót nem akarja megérteni, a gorombaságra vígan szalutál. S el kell szenvednem, hogy a szinháztól hazáig folyton a sarkunkban legyen. De ebbe itt bele kell nyugodni. Berényben a szinésznők akkora kisérettel járnak az utcán, amilyennel a gerolsteini nagyhercegnő.

A méltóságos asszony mosolygott. Mintha a nagy hatalom tetszett volna neki, ami alatt összegörnyed az efféle népség. Gőgös és száraz maradt a hangja, pedig egy kis szívességet akart belevegyíteni. Sehogy se ment. Mikor azt mondta a leánynak, hogy üljön le, az is inkább parancs volt, mint szives kinálás. Nincs szó most ilyesmiről, kezdte egyebet akarok mondani.

Nem voltam újonc ebben a táncban. Tájékozódni azonban sehogy sem voltam képes. Belekeveredtem a legelső embertömegbe... Nem az én századom volt. Visszamaradtam az elkeseredett erővel megindult szuronyrohamból és tovább szaladtam a következő sorokig. Ezek sem voltak az én századombeliek. Ismeretlen arcok, pantallós-bakák... valamelyik osztrák regiment emberei.

Hat esztendeje tart a mi boldog házaséletiink és ha nem lehet boldogabb, mint eddig volt: kevesebbel sem érem be, erről biztosítom. Én semmiféle újítást, változtatást, más életrendet, sem ezen, sem azon a címen el nem fogadok; semmivel, ami az eddiginél lelkileg kevesebb, vagy hátrányosabb, be nem érem. Ahogy kezdtük, úgy folytatjuk, vagy sehogy.

Azonban társaság nélkül se tudok élni. Valakire, akárkire szüksége van az embernek, hogy szót váltson vele. Egyedül, nagyon is egyedül vagyok. A multkoriban például megesett velem az, hogy ültem a korcsmában ebéd után és sehogy se tudtam fölkelni az asztal mellől. Mit csináljak, hova menjek, ha bezárul mögöttem a vendéglő ajtaja?

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik