Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 21.
Másnap megint arra a tájékra került valami ürügygyel. A gátőr legelőt kért volt a tehénkéjének; arra azt felelte az erdész: majd meglássuk. Most úgy vélte, megérdemel ennyi kedvezést a szegény gátőr s elment hozzá, hogy ő maga mondja meg neki a jó hirt. Annál jobban bosszankodott, amikor nem találta otthon a leányt.
Tüntetőleg barátságos akart lenni e napon a szegény zsidók iránt, mert remélte, hogy az ünnepélyről hosszú tudósítás fog megjelenni a fővárosi hírlapokban, melyek kellőleg méltányolni fogják szabadelvűségét és elfogulatlanságát, a mi a kormánykörök figyelmét is reá vonhatja és útat készíthet a püspökségre.
Báró Sina életéből. I. Négy napig a béröltözetben. Kár volna, ha a nagylelkü nemes életirásából e szép vonás kimaradna. Egy kész kis regénytárgy ez magában. Báró Sina egyik nagy kiterjedésü uradalmában egy fiatal kiszolgált huszár nyert valami nagyon szegény alkalmazást. Jó családból való ifju volt, finom nevelésü és eszményi szép férfi alak.
Nagy, a közönség átlaga előtt ismeretlen nyomoruság volt megfestve benne, egy fiatal ember tragédiája, a ki mert türelmetlenül szerelmes, elvesz egy szép, szegény és ostoba leányt s aztán züllik, megöli az asszony butasága. A vége szegényember-halál, olyan, a milyent a mosónék szoktak berendezni maguknak.
A szegény fiu pedig elbódorgott az utczákon, maga se tudta, hogy merre megy. Mindig az apja járt az eszében s úgy mosolygott, mint egy csendes őrült. A gyár előtt megszólították a csendőrök: Hogy hivnak? Vas József. Mit keresel az utczán? Hát csak úgy járok. Eredj haza, a mig jó dolgod van. Haza nem akart menni.
Ezek tehát ama bizonyos szegény, de becsületes, rossz sorsra jutott, de büszke lengyel főnemes leányai?... Azt éppen nem mondom. Az öreg hölgy szavaiból úgy vettem ki, hogy zeneprofesszor az apjok. Ah, zongorahangoló! Az már más. Eszerint testvérek? Annyira testvérek, hogy ikrek. Ah, ah, egyre érdekesebb a dolog. S én haza menjek aludni? De maradjunk a főkérdésnél. Csinosak? Mint két rózsabimbó.
Úgy maradtam ott a forrás mellett, ahogy az imént melléje vetettem magamat. Meddig heverhettem ott egy helyben, nem tudom. Lustának és tökéletesen boldognak éreztem magam, nem siettem semmivel és csak lassanként biztattam rá a koponyámat, hogy ne terheltessék most már egy kicsit gondolkozni is. Dicséretemre legyen mondva, akire legelőször gondolni kezdtem, az a szegény kis Regina volt.
Valahogy olyanformán éreztem magamat, mintha vétettem volna ez ellen a szegény ördög ellen, pedig semmiféle szemrehányást nem tehettem magamnak és mindenekben oly ártatlan voltam, mint egy ostoba bárány. Talán még annál is ártatlanabb és ostobább... Engeszteljem, ne engeszteljem? Miért engeszteljem, ha semmit sem vétettem?
Nem törődöm az éjszakáddal, de a mig ennyi szegény gyermek van reánk szorulva, add nekem a nappalod. Ha reám hagyod őket, elpusztulnak, pedig hát kötelességünk az, hogy neveljük őket, a mig lehet. Már nem vagyok követelő. Szegény, összetörött ember vagyok, csinálj, a mi neked tetszik. De a gyerekekből embert kell csinálni valahogy. Ez a becsület.
Csúffá tette volna a szegény kis vöröst, ha ideje maradt volna erre a gyalázatra, amire kiütközött állatiassága ösztönözte. Bár hiszen igaz, hogy az ilyen féleszű teremtmény cselekedeteit, dolgait másképen kell megítélni, mint az enmagunkét, de az is igaz, hogy az elkövetett gazságot hiábavaló a féleszűséggel mentegetni.
A Nap Szava
Mások Keresik