Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 11.
Ez a jött-ment, ez a betolakodott asszony úgy fogadja őt saját házában, mint valami közönséges vendéget, a helyett, hogy kezet csókolna, mint Sándor, sőt a mint Eveline is szokott tenni, a ki pedig grófné. Ez meg csak a kezét nyujta neki, és mosolyog, és azt mondja: Isten hozta és ezzel ott hagyja.
Végre fölhangzik a megváltó fütty, a kocsiablakból Boglár Kálmán zsebkendője lebeg, a vonat elrobog, már csak füstje látszik a távolból, nem sokára az is eloszlik, és Sándor csodálkozva veszi észre, milyen üres körülötte a világ. Ezt a végtelen ürességet találja mindenütt. A kastélyban, a mezőn, czimboráinak társaságában, kikhez ismét ellátogat, s kiket csakhamar undorral hagy ott.
Hagyjuk az öreg asszonyt aludni, mondá halkan, ő úgy sem tudna praktikus véleményt mondani, s reá nézve jobb, ha csak örömeinkben osztozik, nem pedig bajainkban. De nekünk tennünk kell valamit, hogy megmentsük Sándort. Mind a két testvér a legerősebb szavakkal rosszalta Sándor méltatlan szenvedélyét.
Atlasz úr ijedten, félelem és öröm vegyes érzésével lapult a falhoz s várni látszott a bekövetkező dolgokat. A nagy zaj a háziakat is fölriasztotta s a folyosó végén föltüntek a cselédség alakjai s mögöttök biztos távolságban Manó kárörvendő arcza. De Sándor nem látott ebből semmit. Nem látott mást, mint neje halvány arczát. Megragadta feléje nyujtott kezét s erősen magához rántotta.
Sándor azt felelte, hogy erre a dicsőségre épen nem vágyik; Atlasz úr hát nem ragaszkodott eszméjéhez, hanem azt mégis kikötötte, hogy a fő szentet atlasz ruhában fessék a képre, a mi finom czélzás lenne arra, hogy az Atlasz-család pénzén készült.
Mindig sírt s ha leánya vagy férje megkorholták örökös sírásáért, a fal felé fordult vagy takarója alá rejtette fejét, s úgy sírt csendesen szünetlenül, hol egyik, hol másik gyermeke miatt. Mert mind a háromért elég oka volt a könnyhullatásra. Leánya özvegy lett, Manó fia megbukott és távol van, Sándor fia boldogtalan.
Atlasz úr nagyon megörült a nyúlpecsenyének, melyet nagyon szeretett, és semmi kifogása sem volt az ellen, ha a plébános annyi képet festet templomába, a mennyi csak belefér. De szeretné kikötni, hogy a festő ügyesen vinné be Sándor arczképét az angyalok vagy szentek közé.
És íme siettünk eleget tenni a megtisztelő meghívásnak, sőt ismerve e kastély vendégszeretetét, megengedtük magunknak ama merészséget, hogy szerény házunk vendégét is magunkkal hozzuk, kit ezennel van szerencsém bemutatni Lándsa Jenő úr személyében. Sándor egész teste úgy megrázkódott e név hallatára, mintha erős villamos ütés érte volna.
Sándor! sikoltott Klára rémülten és erősen megragadva kezét, mélyen szemébe tekintett. Megőrültél? Tagadod, hogy egykor jegyesed volt? kérdé Sándor felelet helyett. Miért tagadnám? Nem tagadom, felelt Klára, leküzdve felindulását, nyugodt hangon. Honnan tudod, hogy az volt? Mindegy, akárhonnan tudom. Abból a forrásból többet is tudok.
Olyan rég volt már, hogy Atlasz úr az épületnek ebbe a szárnyába lépett, hogy Sándor nemcsak meglepetést, hanem ijedséget is érzett látására. Az Istenért, valami baj van? talán anyám lett rosszúl? kiáltott, gyorsan apja elé sietve. Az öreg asszony nem lett rosszúl, úgyis elég rosszúl van mindennap, mióta folytonosan sír és sóhajt, felelt Atlasz úr a fal mellé lapúlva, mintha veréstől félne.
A Nap Szava
Mások Keresik