United States or Bosnia and Herzegovina ? Vote for the TOP Country of the Week !
Tény az, hogy körülötte és utána minden rendbe jött és fölélénkült; ő maga ezt azzal szokta magyarázni, hogy még soha életében nem volt haragos és mindig értette a módját annak, mint kell másokat vidáman megdolgoztatni.
Milyen szép lett volna időtlen-időkig csendben, békességben farigcsálni körtefa Madonnáit s lám most összezavarodott, sarkából kifordult, tótágast áll, dühöng és tajtékzik körülötte minden és egész nap síró-rívó asszonyokat, hencegő rekrutákat, részeg huszárokat, káromkodó sebesülteket és jajveszékelő menekülteket kell hallgatnia.
A cselédek rémült tekintettel futkostak ki és be, érthetetlen szavakat kiabálva s egymást riasztgatva, az udvaron lovakat fogtak be a kocsiba s a kocsis össze-vissza cserélte a szerszámokat, míg a körülötte állók segítni akartak s még jobban összezavartak mindent.
A szegény fiut előbb megbénította az éles fájdalom s mikor jajgatni kezdtek körülötte az emberek, hogy gazság, aljasság, ha tanu kell, hát ők itt vannak valamennyien... neki pirult az egész arcza, hogy elveszett benne a vörös vonal s lebotorkált a lépcsőn s futni kezdett a kocsi után. Mire néhány lépést tett, már eltünt a fogat s a diák tehetetlen dühvel állott meg az utczán.
Egy gyürött, foszlott szélü asztalkendőt terített az asztal sarkára, rátett egy tányért, egy poharat s indult kifelé, hogy behozza az ételt. Akkor azonban a tisztelendő hirtelen megingott, ujra azt érezte, hogy forog körülötte minden. Nekiesett a falnak s megkapaszkodott egy székben. A vén asszony hozzászaladt s támogatta a diványig, a mire ugy végig esett mint egy oszlop.
Igy egyszerre nyugalom lett körülötte. Arra rezzent föl, hogy künn gyermekek kiabáltak az ablaka alatt. Félre huzta a függönyt és kinézett. Az utcza tulsó oldalán egy kis fiu játszott egy leánykával. Simogatta a haját és ölelte s valami olyast beszéltek, hogy: te leszel a mama, én az apa, aztán megyünk, megyünk kézenfogva a gyermekkel...
A kutyák majd megették; ott hörögtek, vicsorogtak körülötte, amíg szorongó káromkodására valami rekedt hang el nem parancsolta őket onnan. Ki maga? kérdezte a jegyző meglepetve. Én itt a bakter vagyok, kérem alássan. Hol: itt?! Én nem ösmerem magát. Itt a Galagonyás majorban; itt vagyok én a bakter. És ösmerem ám a téns jegyző urat.
Nyitott szemét mereven szegezte egy pont felé és nem fordította a beszélőre. Látszott, hogy nem látja, nem hallja, nem tudja, mi történik körülötte. Aztán lassan mozogni kezdtek újjai a takaró fölött, mintha számolna valamit; ajkai megreszkettek és halkan mormolták: Egy rőf pántlika, százezer forint, két rőf pántlika kétszázezer forint. Nem adom alább, nem adom.
Cordelia ábrázolója igen jóindulatu leány volt, de egy kissé álmos természetü. Ha nem játszott, kilenc óra tájban már megnehezedtek a szempillái s lehettek körülötte huszárok, tüzérek, zavartalanul adta át magát a teljes lelki békességnek.
A visszatért munkás elkényszeredett mozdulattal mutogatott feléjük s a körülötte állóknak tövéről a hegyére elmondta a dolgot. Neki mennek a falnak, Körösi ur husz-husz pengőt igért nekik. Meg vannak bolondulva, ugy odalapítja őket a földhöz, mint a legyeket. A vak is látja, hogy be fog dőlni velük a fal, kevés a malter, sok a tégla, két ember nem semmi...
A Nap Szava
Mások Keresik