United States or Mali ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az út után jót fog tenni a járás, nekem különben is dolgaim vannak, mondá Hermance, ki érezte, hogy izgatott kedélyállapota miatt pár óráig egyedül kell maradnia. Midőn Veronika távozott a szobából, a grófné arcza egyszerre elváltozott, az erőltetett nyugalom eltünt vonásairól s majdnem üres tekintettel nézett a levegőbe.

Az ember, amíg habzsolja és valósággal eszi a vizet, azzal a boldog érzéssel dúskál ebben a nagyszerű gyönyörűségben, hogy épen ebben a pillanatban született meg másodszor és ez a sok lenyelt édesség voltaképen nem is víz, hanem maga a legfelségesebb élet! Végtelen nyugalom és megelégedés töltötte el egész lényemet. Igy érezheti magát egy megelégedett király. Felülni sem igen akaródzott.

Arcára újra kiült a nyugalom derültsége, mikor fölpillantott. A macedóniai még mindig ott ült a lépcsőn és köpenye alól előhúzott kurta kardjával valamit vésett a csikorgó márványba. Előrehajolva térdelt, kardját két kézre fogva s az izzadságcseppek odahullottak homlokáról elébe, a fehér kőre.

És ne gondolja uram, hogy ez az ön érdeke csak, vagy az enyém, vagy egyes társadalmi osztályoké. Nem. Ez az egész állam, a társadalmi stabilitás, a nyugalom, a kultúra, az egész emberiség érdeke. Az államé, amely a legmagasabbrendü individuumok kultusza révén szolgálatot tesz a fejlődés egyetemes érdekeinek.

A nemzetek egymás ellen fenekedtek. Az Isten békéje, amely a jólét, nyugalom, kényelem és nyájas egyetértés áldásaihoz szoktatta az embereket, több évtizedes jámbor uralkodás után meginogni látszott. Eleinte merényletekről szóltak a hirek. Aztán keményhangu levélváltásokat jelentettek: császárok és miniszterek haragos fenyegetéseit. Végül behivták a rezervistákat.

Morelli kapitány úr hangja ez? sem lehetett ismerni... Mintha egy dühös vércse vijjongott volna. Éljen a kapitány úr! ordították a fiúk. Éljen a magyar becsilet és gurázs! rikoltotta magasra emelt revolverét megforgatva az öreg úr also csak nyugalom, fiaim, nur Ruhe, und Vorsicht... und elevigyazatosság!

Ébren volt, mégis azt hitte, hogy álmodik, mert midőn leszállott az éj és a nyugalom csendje ereszkedett mindenre, úgy tetszett neki, hogy a titokzatos edényt körülnyaldosó lángok között Cynthia alakját látja, midőn pedig az edény olykor rövid pillanatokra átlátszóvá izzult, csudálatosnál csudálatosabb alakok és jelenések váltogatták benne egymást.

Magamhoz húztam hátizsákomat és kiszedve belőle a kenyeret meg a szalonnát, nyugodalmasan enni kezdtem. Ugyanolyan kellemes nyugalom ömlött el egész valómon, mint az este, azzal a különbséggel, hogy most nem voltam sem álmos, sem kimerült. Igaz, hogy nem is fárasztottam elmémet a gondolkozással.

Semmit sem látott, s ez, ha nem is nyugtatta meg gyanakvó lelkét, legalább képessé tette a nyugalom színlelésére. De Klárának ez is elég volt, aggodalmai eloszlottak s megnyugodva, boldogan hajtotta álomra fejét. Midőn Sándor másnap reggel kilépett szobájából, atyját találta a tornáczon.

Aztán utoljára is nem esküdtem meg én a királynak arra, hogy az ő hadseregében anachoreta leszek. „Ne kivánd, a mi a másé!“ Azt mondja a tizparancsolat. De hisz én nem is kivánom, a helyembe hozzák; valjon ha egy anya maga viszi a leányát egy huszárhadnagy szobájába, hogy rábizza a rend és nyugalom fentartását, nem valóságos európai mandátum-e ez? Ez már az igazi bosnyák kérdés!