United States or Kenya ? Vote for the TOP Country of the Week !


Csakhogy ő helyt állt a dologban is és tudott keresni az asszonyra, illendően. A virtust még nem bánta volna; de a léhaságot utálta és féltette a leányát, hogy utoljára is belebomlik a nem neki valóba.

Kegyelmes Uram! felelé Kristóf, az isten tudja, én Bécsben herczegeket és grófokat borotváltam, de mégis alig van annyim, hogy Nagybányán magamnak boltot bérlelhessek, és feleségül vehessem Jutkát, az öreg János bányász leányát, kit már öt esztendeje szeretek; én borbély vagyok és chirurgus; a nevem Piócza Kristóf. Szakállom már két hete . Mondá a haramia.

Meg is nősült, elvette egy másik főúrnak szintén törvénytelen leányát, ki azonban csakhamar meghalt, miután életet adott egy leánynak. Ezt a leányát Boglár Kálmán serdülő kora óta mindenhová magával hordozza kalandos életpályáján.

Az a férfiú, ki legelőször segélyére rohant és rablóját leütötte, inkább tudósnak, mint kalmárnak látszik, de csak annyit tudott meg róla, hogy Budára igyekszik s málhái könyvekből és különféle érc- és agyageszközökből állanak. Bornemissza elhatározta, hogy még az nap ír Pethő Miklósnak, hogy leányát biztos kísérettel küldje haza.

Valami átok van rajtam, annyi bizonyos. Vagy a rabbik átkoztak meg, a miért kikereszteltettem gyermekeimet, vagy a keresztyén papok átkoztak meg, a miért kiüldöztem innen az ő pártfogoltjaikat, a Boglár Kálmánt és leányát; de érzem, hogy valamelyik pap rossz szót tett értem az Úristennél. Manót azonban nem zavarták meg apjának theologiai aggályai.

Elindult a gesztenyefasor felé, amely a gazdaságba vezetett: de amikor a virágos táblák mellett elhaladt, a borostyánnal sűrűn befuttatott lugasban, nem messzire tőle, megvillant valami fehérség. A gróf látott ott valakit. Az egyik vendégét, egy leányt. Krebsler Simon kisebbik leányát, Ginát. Egy pillanatig arra gondolt, hogy úgy tesz, mintha nem vette volna észre.

Csak úgy czeremónia nélkül, egy kis szomszédi látogatásra rándultak át, mint Góg Ferencz mondá, hogy kibeszélgessék magokat, mert a holnapi nagy ünnepen, melyre ők is meg voltak híva, annyian lesznek, hogy nem lesz alkalmok a bizalmas eszmecserére. Atlasz úr mindig örül kedves vendégeinek, s annál inkább örül most, hogy bemutathatja Manó fiát és leányát, a grófnét.

A szultán tudni illik leányát nőül adá Abdul khánnak s ezen tudósítással érkezett a mostani követ Bakcsiszeraiba.

Meglehetős rossz kedvvel érkezett haza, hol öltöző-szobájába menve, leányát ott találta, ki mint látszott, várt az ő jövetelére. Azt hittem, sétálni mentél, kezdé Hermance grófnő, figyelmesen pillantva , kinek arczán valami szokatlan kifejezést látott, mi vonásain a rendes komolyságnál is feltünőbb volt. Ma nem mentem, mert fontos beszédem van mamával.

Könnyen ment minden; még az is, hogy Kancsal Pál azután otthagyta Bogátot és átjött ide a jobbik gazdaságba, a kényelmesebb házba, a svábok közé. Persze, elhozta magával Tercsikét is, az édes leányát, akit a mostohaanyja most már kinevelhetett a falusi életre, amíg majd meg nem csinálja itt a maga szerencséjét, ahogy férjhez adandó leányzóhoz illik.

A Nap Szava

felülete

Mások Keresik