United States or North Korea ? Vote for the TOP Country of the Week !


Türkenfrasz tehát a szent birodalmi lovag tüdejének minden vitorláit megereszté, törekedvén megmutatni, mily helytelen légyen ezen szándék, sőt bűnös minden szükséges fenyíték ellen. Egy darabig nem volt ékesen szólása sikeretlen, míg tudniillik Tunyoghyt a remény táplálta, hogy őt vezére a csatába hivandja, de az ütközet távozásával ez is távozván, jelt ada népének az indulásra.

Legényeit lóra parancsolá; csapatát lassu lépéssel vezeté a kimutatott hely felé; majd legényét, Körmös Ferit szólitá magához, annak titkosan adá utasitásait; hogy sietve menjen előre, öltözködjék át labancznak; a hegyek közt keresse fel Smid embereit, adja tudtokra, hogy ő felmondott Tökölinek; ő és legényei már levágták szakállukat, süveg helyett kalapot nyomtak fejökre; ha szivesen fogadják, átjönnek labancznak.

A szultán tudni illik leányát nőül adá Abdul khánnak s ezen tudósítással érkezett a mostani követ Bakcsiszeraiba.

A zaj, a kétségek közt hánykódó leányt teljes öntudatára emelé; kocsiját megállitá; az összegyűlt népnek csengő hangon adá tudtára, hogy ő a nádor leánya, nem akar tovább futni az ellenség előtt: ha már a fegyveres férfiak még a tiszai átjárást sem tudják megvédeni, ő maga fogja azt megkisérteni.

Nem is szoktam haramiákkal alkudozni, felelé a murza, ettől megóvlak öreg, de most kincseidet add elő. Szirmay a templom hátulsó részébe vezeté a tatárokat s által adá nekik pénzét, mely a drágaságokon kívül nagyobbrészt aranyban egy tetemes öszvélyt tett, mit a murza öröme is bizonyított.