United States or Lesotho ? Vote for the TOP Country of the Week !


A karomnak pedig hagyjon békét; már mondtam. Kancsal Pál gazduram csakugyan elvette özvegy Hornungnét, a módos sváb asszonyt, aki gyermek nélkül maradt így egyedül; míg ellenben Pál uramnak már már eladó leánya vala. Az egész eset kissé különös módon történt.

S a végén a kis Kancsal Tercsiből csakugyan jegyzőné ténsasszony lett. Dombory László valamikorglobetrotter" volt, a szó legszebb értelmében. Igazán elmondhatta, hogy látta a nagy világot. Ki tudná azt, hogy amikor esztendőkig alig vettük hirét, hol s merre utazgatott.

A leánykája nem volt velök. Azt a magányos ember beadta a városba, pesztrának. De amikor felcseperedett, hazahozta. Akkor sült ki, hogy szegényke semmihez sem ért, amihez falusi háztájon érteni kellene; még tésztát gyúrni sem tudott; kisasszony féle volt, akinek Kancsal nem bírta rendes hasznát venni.

A goromba szót, ami már már a száján volt, visszanyelte. Volt esze, hogy ne puhíttassa magát; kivált efféle pálcával. Magába fojtotta, amit gondolt és eloldalgott. Kancsal gazduram pedig megkönnyebbülten dobta le a rudat és hazaballagott. Nap nap után leste azután a kisablak tájékát esténkint, de nem vett észre gyanusat.

Könnyen ment minden; még az is, hogy Kancsal Pál azután otthagyta Bogátot és átjött ide a jobbik gazdaságba, a kényelmesebb házba, a svábok közé. Persze, elhozta magával Tercsikét is, az édes leányát, akit a mostohaanyja most már kinevelhetett a falusi életre, amíg majd meg nem csinálja itt a maga szerencséjét, ahogy férjhez adandó leányzóhoz illik.

Egy szót sem szólott, csak rákacagott az apjára és szemérmes boldogságát belerejtette a legény mellébe, amelyhez szorosan simult, bíztatás nélkül is. Még a mostoha mamája is elégedetten és hangosan nevetett és a példán buzdúlva ő is odasimult az urához. Kancsal rácsapott a felesége kövér hátára: Eredjetek aludni, no; a többiről ráérünk beszélni.

Tudniillik Kancsal az ő asszony nélkül való árvaságában átjárogatott vasárnaponkint Bogátról Pedmérre, minthogy emitt templom is vala, meg jobb korcsma is; aztán itt lakott valami atyafia, aki olyan kedvetlen agglegény volt. Ezzel szeretett elbeszélgetni a nagy kertben, amely a lucernással együtt lehetett három holdas.

A Nap Szava

részedre

Mások Keresik