United States or Benin ? Vote for the TOP Country of the Week !


Házát azonban gyakran meglátogatta, eljárt Sándorral vadászni és akárhányszor ebédelt a kastélyban, kivált mikor Atlasz úr vendégei előtt dicsekedni akart, hogy neki is van papja, a ki mintegy udvarához tartozik.

Testvérei: Ernő és Mátyás főhercegek úgyszólván erőszakkal kezükbe ragadták a kormányzást és emiatt úgy az osztrák tartományokban, mint itt, folytonos zavarok és forrongások vannak napirenden, kivált azóta, mióta Mátyás főherceg egészen kezébe ragadta a magyar ügyek vezetését.

Éles vizsgálatból könnyen kitetszik czélja, kinézését rettenetessé tenni, hogy általa nagyobbaknál tekintetet, kisebbeknél tiszteletet, s azoknál, kikkel főleg dolgai lenni szoktak, félelmet gerjeszthessen maga iránt; mely szándék kivitelét sötét piros barnasága, vastag, bár nem hosszú szakálla, igen nagy bajusza, s kivált egész valójának kimondhatatlan ereje nagyon könnyíték.

A fiúk haja rövid legyen és a gyermek mossa meg mindennap éppen úgy, mint az arcát és a kezét. A lányok haját is legjobb mentül többször megmosni, kivált betegség után, mert a haj között sokáig megmaradhat valami fertőző piszok. Természetes, hogy a beteg ember csókjától is betegséget lehet kapni.

Gyerünk tán ebédelni indítványozta valamelyik. Gebe bólintott. Még ha az egész tanyát nekem adják, akkor sem fagyoskodok itt az ácsorgásban tovább. Előre Kormos, Bundás, Harcsa!... Hektor! Kuszuri! Puszuri! Mári néni vár benneteket; aló mars, az Árgyilustokat!... A sok kutya még tétovázott. Kivált a daklik nem akartak belenyugodni abba, hogy vége legyen a mulatságnak.

A ragadós beteg csirája benne szokott lenni a beteg legtöbb váladékában, a nyálában is, kivált pedig a kiütéses gyermekbetegségek csirája terjed el könnyen, mert a kiütéses bőr későbben hámlik és a lehámlott bőrdarabkák televannak a fertőzettel. Ebből mindenki megítélheti, hogy hova mindenhova eljuthat a ragadós betegség csirája. Ha a beteg egyet köhint, már szerteköpköd igen sok apró nyálcsöppöt.

Az egész egy kis falu képét mutatta, kivált minthogy a nagy kert elején, a dombon, kápolna keresztjén csillant meg derült időben a napsugár. A tanyai cselédség minden második vasárnap misét hallgathatott ott.

Barátjai, sikerei, de kivált lebilincselő, szinte varázslatos modora révén bejut a legelőkelőbb körökbe, a hol csodálatos tapintattal mozog, soha sem felejtvén el, hogy ő csak kis hivatalnok, mint a hogy nem felejti el a kis hivatalnokok sokszor alacsony mulatozásainál, hogy ő Eötvösék barátja. Elbeszélései leginkább haramia-történetek, mert ezek keringnek a népdalokban és a szóbeszédekben.

Olyan, aki már csak a bagós pipájában lelte örömét, s akinek minden harmadnap epeömlése volt. Az ilyen fáradt, beteg emberrel ki törődnék? A bojtárok törődtek vele legkevésbbé. Kivált az a kettő, a barna csikós, meg a szőke gulyás. Az egyiket Petinek hívták, a másikat Sanyinak. Amaz pejlovon járt, emez szürkén. A menyecske mindegyiket szívesen látta; de mindegyiket máskor.

Ha valaha odáig viszem, hogy szükség lesz az életrajzomra, mindenesetre Sugár Mariskához fogok folyamodni. Jól teszi, mert Vilkovszkiné ő nagysága enyhén itéli meg önt. S ha véletlenül fölpillant ide, bizonyára meglepőnek fogja találni, hogy önt itt látja ... Kivált ha észre veszi rajtam, hogy sehogy se vagyok képes olyan bűnbánatot érezni, amely megfelelne az elkövetett vakmerőségnek ...

Mások Keresik