United States or Gibraltar ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az emberek néhány lépéssel közelebb jöttek és jelentették, hogy ketten vannak. Ide a fegyvereket! Engedelmesen átnyújtották. Elvettem tőlük a fegyvereket és odatámasztottam őket a fa törzséhez. Amikor ez megvolt, rájuk szóltam, hogy üljenek le velem szemben a fűbe és adjanak becsületesen őszinte választ arra, amit kérdezni fogok.

Én már csak akkor érkeztem oda, midőn az emberek elszörnyedve jelentették a kapitány úrnak, hogy az egyik foglyul esett kaukázusi kozák altiszt, aki addig mozdulatlanul várta két szuronyos legény között a sorsát és akit elfelejtettek megmotozni egyszerre csak revolvert rántott, s villámgyors mozdulattal arrafelé lőtt, ahol a kapitány úr állott.

A nemzetek egymás ellen fenekedtek. Az Isten békéje, amely a jólét, nyugalom, kényelem és nyájas egyetértés áldásaihoz szoktatta az embereket, több évtizedes jámbor uralkodás után meginogni látszott. Eleinte merényletekről szóltak a hirek. Aztán keményhangu levélváltásokat jelentettek: császárok és miniszterek haragos fenyegetéseit. Végül behivták a rezervistákat.

Lassan leszállt a nap s homályos árny tekintett be az ablakon, midőn Oroszlay grófot jelentették, ki majdnem rögtön követte a szolgát, s Hermance már meghajlásában valami elfogultságot látott, mi még inkább megdöbbentette, mind a mellett a legnyugodtabb kéznyujtással és mosolylyal fogadta. Remélem, hoz nekem valami hirt, kedves gróf, kezdé vidáman, mialatt az helyet foglalt.