United States or United Kingdom ? Vote for the TOP Country of the Week !


Különben is nem igen szoktak arra a pusztázó kardos legények mozogni. Ide hozzák a bort dugva a legények, azután pedig Szél Jánossal tárgyalnak, aki tud cimbalmozni. De van is neki cimbalma. János a cimbalmát meg hozzá a maga tudományát fejenkint tíz pénzért szokta mérni egy éjszakára, amúgy értetődvén magától, hogy bort is kap.

Nyitott szemét mereven szegezte egy pont felé és nem fordította a beszélőre. Látszott, hogy nem látja, nem hallja, nem tudja, mi történik körülötte. Aztán lassan mozogni kezdtek újjai a takaró fölött, mintha számolna valamit; ajkai megreszkettek és halkan mormolták: Egy rőf pántlika, százezer forint, két rőf pántlika kétszázezer forint. Nem adom alább, nem adom.

Igaz, de ilyen alávaló módon szerezte minden vagyonát s folytatja üzelmeit addig, míg mozogni képes, vagy míg a törvény gátat nem vet gazságainak. És az a fiatal leány, ki mint gyámleánya szerepel, miféle összeköttetésben van vele? Gondolom, Lamberth Klárának hívják. Ah, Lamberth Klára! kiáltott föl szenvedélyes dühvel az öreg ember. Az egy elhalt barátjának a leánya, ki egészen az ő tanítványa.

Igy az egész dologról tudomást sem lehetne venni, hacsak másnap az Ábrahám Feketéék legénye nem fájlalná annyira a hátát, hogy kocsin orvoshoz viszik. Az aztán faggatja, hogy honnan támadt a seb, mígnem a történet valahogy előadódik. Jelenti is az orvos és mozogni kezdenek a kardos pusztázó legények, hogy mi történt, hol történt, hogy történt?

A szaténblúzos polgárkisasszonykák dühvel elegy melankóliával tekintettek utána, a szerényebb sorsu értelmiség hölgytagjai kiváncsian pillantottak az üres páholyokra: nem bukkan-e ki valahonnan a hollandus kisasszony feje s a jobboldali szinészpáholy összes messzelátói mozogni kezdtek. Még a szinpad is fölelevenült egy percre.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik