Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. október 6.
Végre fölhangzik a megváltó fütty, a kocsiablakból Boglár Kálmán zsebkendője lebeg, a vonat elrobog, már csak füstje látszik a távolból, nem sokára az is eloszlik, és Sándor csodálkozva veszi észre, milyen üres körülötte a világ. Ezt a végtelen ürességet találja mindenütt. A kastélyban, a mezőn, czimboráinak társaságában, kikhez ismét ellátogat, s kiket csakhamar undorral hagy ott.
A Föld körülhajózásának gondolata, melyet Kopernikusz idejében kíséreltek meg először, ép abból a feltevésből indulhatott csak ki, hogy a Föld gömbalakú. Ezután azt a kérdést veti fel a tudós csillagász, hogy mozog-e a Föld? Kopernikusz előtt azt állították, hogy mozdulatlanul áll a mindenség középpontjában és az égboltozat fordul meg körülötte. Valóban, a látszat emellett szól.
Összezavarodtak agyában a pár hónap óta körülötte történtek, de sem azoknak keletkezését, sem okait nem tudta a sötétségből kihámozni.
Vagy úúgy?! fujta ki magából Zsuzsánna néni az elképedt csudálkozást; akkor mit szólhatok én még? Ha csak arra nem kérlek szépen, hogy a lakodalomra engem is hívjatok meg... Hanem az általános örvendezés közt sem bírta megállani, hogy amikor a diák ott ugrabugrált körülötte, meg ne húzza a fülét.
Mikor lassan lefelé indult a vasfüggöny, dühöngve tiltakoztak az erőszak ellen s Tóth Balázsnak még a kis ajtó mögé is ki kellett jönni néhányszor, a mig lassan-lassan lecsöndesedett a tömeg. Odabenn reszketve esett le egy székre. Az igazgató szorongatta a kezeit s ugrált körülötte, simogatva még a pillantásával is ezt a csodaembert. No, ugy-e jól tettük, hogy kiástuk. Nagy dolog, óriási dolog...
Nem tudja, mi lelte; unalmas, hideg, utálatos minden, a mi körülötte van, a miben azelőtt kedvét találta.
A Nap Szava
Mások Keresik