United States or Christmas Island ? Vote for the TOP Country of the Week !
Az asszonyban, barátom, a fődolog az, hogy tudja a módját annak, amit tennie kell. Ha másra is van esze, az nagy szerencsétlenség. Tőlem beszélhetsz vele, öreg, a pizai toronyról, a szép Meluzináról, vagy akár Nostradamus jóslatairól, én csak azt mondom neked, hogy nem szeretem azt a dámát, aki okosabb akar lenni, mint Deák Ferenc.
Ha tudniillik megcsinálnám az én társaságomat, annak küldenem el benne a sorsjegyemet, akinek éppen eszembe jutna a neve. Akármelyiknek. S aztán a jobb fülemről ráfordulnék a bal fülemre s boldog nyugalomban horkolnék tovább. Például neked küldenem, ámbár te itt vagy társaság nélkül is... A másik ember elgondolkozva nézett reá s lassan, vontatottan kérdezte: Nekem? Neked.
A nyugati láthatár távoli peremén csakugyan sötét felhőtömegek gyülekeztek. Engem e pillanatban azonban inkább ez a szó fogott meg, hogy »otthon«. A leány már több ízben használta ezt a kifejezést. Mondd csak, Regina, kérdeztem inkább némi érdeklődéssel, semmint kíváncsian mit értesz te azalatt, hogy »otthon«? Hol van neked vagy nekem otthon? A leányt szemmelláthatóan meghökkentette a kérdés.
Nagyon különös, édes Juliska, hogy így beszélsz velem, nem tudom honnan állapítod meg olyan bizonyossággal, hogy az urad udvarlását "szívesen" fogadom, tudtommal sem az övét, sem a másét nem veszem komolyan, ha neked nem tetszik, hogy a társaságomat néha tán keresi, tégy róla tetszésed szerint, lekötelezel vele.
No, vén szamár! szólt s a hangja most már barátságosan csengett, kellett ez neked? Minek ingerelsz, mikor rosszkedvü vagyok?! Látod, ez már beszéd! felelt Cipriani meghatva. Miért nem mondtad ezt mindjárt? Vidovicsra nem is haragudott tovább, csak a civilek gyalázatos szerencséjét átkozta magában.
A lovag úgy hallgatta, mint egykor Odysseus a tenger leányainak énekét. Hirtelen leroskadt Ambrosia elé, ajkához szorította annak keskeny, fehér kezét s megittasultan mondta: Megkeresem és elhozom neked, senora... az Isten engem úgy segítsen... A hold magasan állt a székesegyház karcsú tornya felett s lenn az utcavégen fölhangzott Castello kapitány borízű kurjantása.
Amikor a házaspár egyedül maradt, a főhadnagy hizelegve mondta a feleségének: Édes kincsem, egy vallomással tartozom neked, röstelem, de megesett és most már nem segíthetek a dolgon máskép, csak teáltalad. Tegnap vesztettem... Az asszony kiegyenesedett. Kártyáztál? kérdezte csudálkozva. Kivételesen, szivem, kivételesen, hebegte az ura.
Azért gyűlölöm annyira ezt a csúf vén asszonyt, mert ez biztatta titokban az Adolf kölyköt, hogy lessen utánam... Számított rá, hogyha megesek, szégyenemben bele fogom magamat ölni a kútba és nem fogom többé pusztítani a drága kenyeret... Ejha! Esküszöm neked, hogy így volt! Meggyőződtem róla. Bizonyosan tudom. Kihallgattam a szaletliben, amikor kitanította... ez a szipirtyó.
S egy délelőtt, vasárnap, amikor kibeszélte magát az ember, komoran, egészen összetörve mondani kezdte a leánynak az öreg, a mi összegyűlt benne, mig a sok verset összeírta a könyvből. Nem tudok beleszólani a dologba. Csináld, ahogy tudod. Szemrehányást se teszek neked, ha valami olyat cselekszel, amiért szigorú birója voltam a feleségemnek.
Hogy örülünk és játszunk tavasszal, bánattal, szépséggel és nem törődünk vele, hogy az a fiu a szemünk előtt meghal. Az orvosom azt mondta: menthetetlen. És a fiu tudja. Istenem, milyen rosszak vagyunk. Nincs igazad, Alice. Fáj neked az a sok halott, ha egy temetőkert mellett elmégy? Nem láttad őket élni. Jung Kálmánt sem láttad. Ő már messze van. Nekem nem fáj.
A Nap Szava
Mások Keresik