Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 3.
Annyira csak tán mégis asszony vagyok. Ha már a kezemben van! Ha már elvesztetted nálam. Úgy e, milyen gyönyörű stilus. Talán el legyek ragadtatva? Igazad van. Nekem mindig igazam van. Most az egyszert kivéve. S ugyan miben nincsen most igazam? Abban, hogy megcsaltalak volna. „Volna?!" Hisz' nem csaltalak meg. S ez a levél? Az sem bizonyít.
No, Kálmán mondta lágyan és megsimogatta a homlokát hiszen ez csak mese. Jung Kálmán nemet intett a fejével. Talán azt akarta mondani, hogy nem a mese okozta a könnyeket. Hercegné sugta aztán ugy-e, ha meggyógyulok, engem is elvisz automobilon kocsikázni? Hogyne vinném, Kálmán. Elviszem messzire, gyönyörű kertekbe, fényes kastélyokba. Akkor a hölgy felállt és bement a szobaur lakásába.
Majdnem egészen besötétedett, midőn Eszthey Bertalan a zalánczi kastély előtt leszállt a fogatról, hol a parkban együtt találta az egész férfitársaságot, Jakab gróf vendégeit, kik az épület előtt le és fölsétálva beszélgettek, élvezvén a gyönyörű nyári estét. Megérkezni látván őt, mindnyájan hozzá siettek s alig birt kérdéseikre válaszolni. Jól végezted dolgodat?
Majd eszébe jutott az a mosolygó szempár s így verte ki a fejéből rossz sejtelmeit: Eh, bolond ember az, aki nem hajol le egy ilyen gyönyörű virágért! A legostobább szerelmi románc többet ér minden okos dolognál a világon. S van-e szebb szerelem, mint az egy szezonra szóló szerelem? Egy tavasz s aztán: „Isten hozzád, édes, Isten hozzád kedves!..." Lehet, hogy hiába ... Az se baj.
Sokáig nézte s mormogott is valamit, amit azonban nem lehetett megérteni. Az asszony feléje hajolt s édeskés figyelemmel kérdezte: Mit mondasz, kedvesem... A haldokló a kalapra bámult s elragadtatás és irigység telepedett ki az arcára. Gyönyörű rebegte. Egy kicsit igen is dus... Ezt egészen tisztán meg lehetett érteni.
A gróf elhelyezte a vendégeit az északi oldalon levő épületszárnyba, az emeleti úgynevezett „platánszobákba"; azoknak az ablakait tudniillik gyönyörű óriás platánfák árnyékolták. Ő maga azután lement a parkba, amelynek egyik félreeső sarkában volt a telivér csikók kifutója. Szerette a lovakat és minthogy a vendégek miatt ma még nem nézhetett feléjök, tehát pótolni akarta a mulasztását.
Akkor a fiú úgy érezte, hogy gyöngén átöleli. Jól van így? A mankót mellétámasztotta. Ruzsinszky vagyok. Kihúzta magát. Kisfiúsan szalutált s elment. Ujra elbujt az ujságok mellé. Másnap a tornác előtt sütkérezett a delelő napon. A zsebéből morzsát szórt. Egynapos pici, gömböc csirkék kapirgáltak a lábánál. Gyönyörű időnk van! Arany idő. Van szerencsém. A kis ajtót kitárta előtte. Bocsánat.
Csak a szeme beszélt; de olyan titkos nyelven, ahogy a vándorfelhő beszélget egymással, amikor kergetődzik odafent s az alkonyati nap csókjától pirosan, hivogatja a társát ismeretlen gyönyörű tájak felé. amelyeket innen alólról bizony még sejteni sem lehet. A menyecske hozta a porciókat, a hosszúnyakú üvegeket a szomjasoknak; nevető szeme felelt az incselkedő bojtároknak.
Remek fej, s gyönyörű arcz... Kit ábrázolhat? Csak nem azt a hölgyet, ki amaz éjjel kifutott a palotából és Ernesztine rokona? Azután atyjának nyujtá azt, ki kezébe véve és rápillantva, megdermedve ült helyén, kiesett szájából a szivar, s szemei oly rémületet fejeztek ki, minőhöz hasonlót családja soha sem látott annak arczán. Ismeri papa? kérdé Veronika, atyja különös arczkifejezését látva...
Itt mind azt mesélik a környéken... Hát azt keresem, a melyik a fiamat elvitte. Egy-két szóval elmondom a történetet, hogy tudjon valami faktumot is. Nem régen házasodtam s aztán gyönyörü fiam született. Szép egy kölyök. Tudja három éves korában már olyan kis Góliát volt, derék ficzkó, mondhatom. Egyszer télen lement a cselédházba.
A Nap Szava
Mások Keresik