United States or Bahrain ? Vote for the TOP Country of the Week !


Nem akar egy pohár vizet, vagy bort, Somorjay úr? kérdé részvéttel a detektiv, látva annak lihegését s hangjának koronkénti elcsuklását; de az fejével tagadólag intett és folytatta.

Nem beszélne arról, grófné, folytatta szelid, nyájas hangon Jakab. Ne is tegye. Nincs arra szükség! Mint szavaiból értem, azt akarja rám bizni, hogy keressem föl azt az eltünt leánykát, ki önnek kedves s ki talán egy titkos cselszövénynek lett áldozata! Nemde, így van? Hermance némán intett fejével. Nos, hát, legyen nyugodt.

Esztheyné kissé hidegen intett fejével és belépett az irodába, de Jakab gróf nem távozott, mint mondta, hanem várt annak visszajöttére, kitől talán megtudhat valamit Dózia hollétéről, bár nagyon kétséges volt előtte, hogy az ügyvéd egyáltalán szóba ereszkedik-e vele? Nem sokáig kellett várnia.

Köszönhette annak, hogy hirtelen megrökönyödésében elfelejtett hivatkozni barátaira, a belügyminiszterre és a főkapitányra; hogy nem kiabált hangosabban, dühösebben, élesebben, mint a rendőrellenőr s merthogy tiszta, gyermekes, megilletődött szívében megállott a vér, arra gondolva, hogy milyen botrányt csinált az ostoba fejével, hogy nyomorékká tett egy kétkezéből élő munkásembert és rossz hírbe hozott egy ártatlan kékszemű menyecskét ... Mire eszébe jutott, hogy talán védekezni is lehetne, már késő volt, ott állt a szoba sarkában egy gyuladt szemű zsebmetsző és egy rongyos szoknyáju, rosszszagu utcai leány társaságában, akik torkuk szakadtából röhögtek rajta és komisz öreg szoknyavadásznak csúfolták jókedvükben.

Jobban érzed magad, Dózia? kérdé tőle a grófné, s az némán intett igent fejével, és Veronikára estek szemei, ki kedves nyájassággal mosolygott . Leányom, Veronika, mondá Hermance feleletül a kérdő tekintetre, mit Dózia szemében látott. Menj vele, ő megmutatja, hol pihenheted ki magadat, szomszédságában az ő szobájának.

Az öreg ember egy kicsit gondolkozott s bólintott a fejével. Jól teszi. A méltóságos asszony beleszólott a beszédbe: A kisasszonynak szerződése van. Azt be kell tartani... Az öreg ur ugy tett, mint a karmester, aki leinti a fölösleges lármát s csak annyit mondott: A kisasszony elmegy.

Ezt a holmit nem lehet többé fölvenni. Kiráztam előtte a szakadozott blúzt és mutattam a rajta lévő lyukakat, hogy meggyőzzem a szomorú, valóságról. Mindegy mondotta fejével intve add rám az ingemet és segíts fölvenni a blúzt is. Nem bírom még a karjaimat... fájnak... Amint akarod. Akármilyen rongyos is, mégis csak ruha... és nem kuporgok itt meztelenül. Jól van, segítek. Megtettem.

Midőn annak szobájába értek s az megnyitotta előtte a mellékajtót, mely csinos, tiszta, egyszerű butorzatú helyiségbe vezetett, Dózia átlépte a küszöböt s gyors pillantással tekintett körül a szobában: Itt fogok aludni? kérdé futó, gunyos mosolylyal. Ezt jelölte ki a grófné számára. Köszönöm, viszonzá Dózia s büszkén, hidegen intett fejével és becsukta maga után az ajtót.

Fölnyitotta a szemeit s a hegytetőre bámult. Azzal oda is tapadt a nézése s lassan-lassan elszintelenedett az arcza. Még egyszer a fiuhoz fordult s elküldte maga mellől. Takarjon be jól s aztán menjen. Ne fogjam már a kezed? Nem, hagyja... Köszönöm, hogy elhozott. Szeretnék melletted maradni. Most már ne. Türelmetlenül intett a fejével, hogy menjen. A fiu erre leszállott és ment a kocsi mellett.

Lehet negyven éves, vagy valamivel több, viszonzá Latorné. Mondja, hogy szivesen látjuk s vezesse ide, jelenté ki Klára egy pillantással barátnőjére, ki egykedvűen hallgatta a párbeszédet. Nem lehet elutasítanunk ezzel az ajánlattal, mondá Klára. Dózia helyeslőleg intett fejével. Az idegen belépett.