United States or Belize ? Vote for the TOP Country of the Week !


Negyven napig tart az ünnep s mindennap annyira folyamodott a sliwához, hogy nem mert a vízityúkok ladikjával szállni át a folyón, hanem a nagy hídra került és bukdácsolt annak azon gerendáin, amiket fűtési célzatból még nem hordtak el a katonák. Egyre fogyott, az ünnep utolja felé már olyan volt, mint a száraz keszeg.

A főnököm adott negyven forintot, azzal vettünk butort, asztalt, székeket, szekrényt, lámpát, már a mi kell; ő is ide adta, a mije volt, azzal fizettük meg a papot s éltünk szép csendesen, boldogan; hogy milyen boldogan, azt nem is tudja az, a ki csak ugy könnyen jut a családhoz, a szép ember, meg a ki ép, egészséges.

A pénze elfogyott, alig volt annyija, hogy rendesen ruházkodhassék. Nélkülözés közben töltötte az élete utolsó éveit és 1851-ben meghalt anélkül, hogy nevezetes és nagyszerű találmányának diadalát megérhette volna. A hatóság harminc forintot és negyven krajcárt érő holmit talált a feltaláló hagyatékában.

Erre igazán nem tudnék felelni, de negyven éve vagyok ez uri háznál, s ily hosszú idő alatt sokat lát és tapasztal az ember. És képzel! jegyzé meg erőltetett mosolylyal Esztheyné, mialatt elhagyván helyét a tükör előtt, öltözködéshez kezdett, s nagyon kedvvel lépett a társalgóterembe, hol férjét, Oroszlayt és fiát már együtt találta.

Negyven pezsgős palaczk üresen; hogy észre ne vegyék a hiányt, a kiüritett palaczkok vissza lettek rakva a helyeikre. „No, már ez sok! monda a miniszter. Hijátok ide azt a vén semmirekellőt. Majd csinálok én itt mindjárt rövid processust! Rohant a malcontentus cselédség László urat a pinczealvilági statárium elé hurczolni. A bűn nem volt eltagadható.

S akkor aztán jaj neked, mert negyven milliót nem kompromittálhatsz büntetlenül. Hallod-e ember, helyén legyen az eszed! Még csak éppen az kellene nekem, hogy a barátnőnk mindig itt legyen a szomszédban! Ártatlanokat gyanusítasz. Különben ne félj semmit; Szilas-Almás nem az a hely, ahol a regényeket szövik. Emberemlékezet óta nem volt eset , hogy ebből a fürdőből egy lányt férjhez vittek volna.

Gyermekeim! ha valaha ismét föltalálhatlak, vagy akárki, kik ezen írást holtom után olvassátok, vegyétek, vegyétek szavaimat, mint a legtöredelmesebb megbánás ömledezéseit, mely éjféli kisértetként ült szívemben, marczangoló kínokká változtatva minden érzéseimet; s ha van engesztelődés vétkeinkért, én reménylem megbűnhődtem azokat, mert negyven esztendeig háborog már lelkiismeretem szélvésze, pillanat szünet, egy perczi csend nélkül, s nem tudom, meddig fog még gyötreni életem, melytől szabadulnom volna legnagyobb szerencsém.

Negyven éves lehet, úgy körülbelül ... Mikor láttad utoljára? Látni nem láttam, csak hallottam, hogy férjhez ment, egy leánykája született ... A férjét ... hogy is hívják csak a férjét? Igen, ez a fontos. Valter ... Waldeck ... hopp, megvan, Waldeck Rudolf vadászőrnagy Ausztriában. Pompás ... készen vagyunk lelkendezett Balthazár. Egy katonai schematizmus.. és megvan az egész ...

Harmincz vagy negyven haramia feküdt halva és halálosan sebesítve, húsz vagy harmincz elfogaték, kik még nap lemente előtt felakasztattak az erdőszél legizmosabb fáira.

Mások Keresik