United States or Turks and Caicos Islands ? Vote for the TOP Country of the Week !


No, Kálmán mondta lágyan és megsimogatta a homlokát hiszen ez csak mese. Jung Kálmán nemet intett a fejével. Talán azt akarta mondani, hogy nem a mese okozta a könnyeket. Hercegné sugta aztán ugy-e, ha meggyógyulok, engem is elvisz automobilon kocsikázni? Hogyne vinném, Kálmán. Elviszem messzire, gyönyörű kertekbe, fényes kastélyokba. Akkor a hölgy felállt és bement a szobaur lakásába.

Jézus Mária! Ez a fölkiáltás Lolától eredt, de nem kellett hátrafordulniuk, hogy megtudják, mi okozta az ijedelmet. A szűkös Pázmány Péter-utcában haladtak s a kocsiúton, őrületes pace-ben, egy rosszul hajtott bricska közeledett feléjök. A lovak nyilván részegek lehettek, mert cikk-cakkosan vágtattak s hol jobb, hol balfelé rángatták a kocsit.

Több mint négy órája volt már a lábamon és egy cseppet sem szorított, szabadon mozoghattam benne, a számtalanszor elátkozott folt mintha egyáltalában nem is létezett volna. Talán efelett való nagy örömöm okozta azt is, hogy már-már alig kellett egy kicsit sántikálnom. Rohamosan gyógyult a shrapnel-csípés, szabadon mozgathattam a bokámat nem fájt.

Később azonban örömmel ejté el a róla táplált gondolatot, s férjét vette gyanúba, kiről nem egy könnyelmű történet forgott a világ nyelvén, és talán ez is okozta, hogy visszahúzódott tőle és hetek óta alig találkozott vele, mivel ő keveset ment emberek közé, s az Eszthey-palotát nem szándékozott többé fölkeresni.

Én kárpótolni fogom azt, mi szenvedését okozta, és végre is, a mely családban vétkeznek az erkölcs, vallás és tisztesség ellen, ott valakinek bűnhődni kell, olykor a szülők gyermekeikért, vagy megfordítva, a gyermek atyja, anyja vétkeért. Nálunk én vagyok a sorstól kiszemelve arra, s legyen meg Isten akarata!

Mások Keresik