Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 1.
De tegyük föl, hogy Van der Kerkhoven papa hirtelen megőrülne s gyémánttal telt zacskókat csapkodna a fejemhez, mondja, mit csinálnék ezekkel a fölösleges milliókkal?
Most hazája már meg vala mentve, addig ezen szorgalom osztá föl a derék ifjúnak érzelmeit, s bár a magasabb gondok szerelme tüzét nem hűték, legalább eltakarák azt ön lelke előtt is, mely tettek után sovárgón talán a szerelem erejét is csatahévnek tartá s maga is csudálkozék, miként bírhatja ily veszedelmes időkben kedvesétől a távollétet eltűrni, szivének előre képzelt fájdalma nélkül.
Vele jöttem én is e vidékre azt megtekinteni, s ez alkalommal kerestük föl Holcsi Kálmánt Tornyoson és ismerkedtünk meg a leányokkal, kiket az előbb oly gyorsan röpített el közelünkből...
Jakab, Jakab! kiáltá örömtelt hangon, s futva közeledett felé és pár pillanat mulva karjában volt, ki alig tudott fölocsudni mélázásából, de szorosan átölelve őt, szivéhez szorítá. Édes szerelmem, egyetlen Dóziám! kiáltott föl elragadtatva az ifjú, ki az első pillanatban alig hitt szemének, a bájos, kedves arczocskát látva... Mily boldog véletlen. Tehát nem hiába jöttem Zalánczra.
Azért legyenek óvatosak és rejtsék el jól a leányt, különben mindaz napfényre kerül, mit sejtek, hogy Holcsi úrnak érdekében áll eltitkolni. Grófné gyanusítja fivéremet? kiáltott föl Obrenné, ki a bámulattól alig tudta mit beszél e nem várt fordulatra, mi semmikép sem tetszett neki s nem illett az ő terveiknek keretébe. Esztheyné elhagyta helyét. E kérdésre nem felelek, mondá hidegen.
Mi szándékod volt, s ki csábított arra, hogy távozzál. Senki! kiáltott föl megrettenve a leányka s gyorsan letörlé könnyeit. Ez nem valószinű! Hova mehettél volna te egyedül? Hisz nem is ismersz senkit rajtam kivül. És még is úgy kell lenni, szólt hévvel közbe Obrenné. Mert ismeretséget nem köthetett az intézetben senkivel; különös fényt vetne ez házamra.
Mindezt föl kell derítenünk, addig legyen türelemmel és ne árulja el összeköttetésünket, mondá, gyöngéden simogatva Jakab a leányka kezét, melyet kezében tartott, s mely az izgatottságtól reszketett. És ismét elválunk, ismét oly soká nem fogom látni? kérdé könyes szemekkel Dózia, s zokogva borult az ifjú keblére, ki csókokkal halmozta könytől ázott arczát. Csak rövid időre, drágám!
Kutyaszimat nélkül soha ránk nem akadnának. Ennek azonban vége. Menekülni kell. De merre? Siess... nógatott még gyorsabb sietésre a leány. Összeszedtem a holmimat és néhány perc alatt készen álltunk az útra. Föl akartam ugyan vetni az indítványt, hogy talán elég idő volna reggel is, de még idejében elharaptam a szót és nem szóltam semmit.
Hol ül olyan sokáig? Nézzen utána, mondta a bejáró asszonynak, a ki a konyhán csoszogott előre-hátra. Nézzen utána... Az asszony rá sem hallgatott. Jaj lelkem, csak nem ártom bele magam. Mibe? Hát a mit az ur csinál. Majd jön mindjárt. Csak kell neki beszélgetni egy kicsit, nem kaphatja föl az ételt, aztán hogy csak jőjjön, mint egy paraszt. Vagy igen ? Nem, nem, de most már nem is kell semmi.
Jó hogy talállak, papom, mondá Boglár Kálmán, barátja karjába öltve karját. Valami fölfedezést tettem. Úgy látszik, nem vagyok szívesen látott vendége az Atlasz-családnak. Csak ma fedezted föl? kérdé a plébános nyugodtan. És mi vezetett e nagy fölfedezésre? Épen most adta ki útamat a henczegő Manó, s van okom hinni, hogy apja megbízásából tette. Hát aztán? Mi közöd hozzájok?
A Nap Szava
Mások Keresik