Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. július 27.
Klára halotthalványan ült helyén és nem tudta, mit gondoljon e konokságról. Az idegen férfi a legnagyobb nyugalommal és biztossággal adta elő állitásait s modora, külseje majdnem bizalmat gerjesztő volt. Viselete kifogástalan úri emberre vallott és mégis oly lehetetlen, teljesen megfoghatatlan volt előtte, a miket az nekik beszélt.
Egyszer aztán kijött az ápoló-testvér s minden oldalra meghajtva magát, átment a szobán. Nyomában az orvos jött s csendet intve a hölgyeknek, suttogva beszélt: A nagyságos asszonyon már nem segít a tudomány, de talán megkönnyíti utolsó perczeit az, ha maga körül látja azokat, akiket szeret. Tessék bemenni, de minél kevesebbet beszélni. Ha azonban ő mondana valamit, hát jól jegyezzék meg maguknak.
Aztat kérdezd meg ezektől ni! Megvetéssel mutatott a nőkre: ezek a bajod! fejezte be röviden, mire Nusika újabb síróversbe kezdett. Lencsi inama volt még a legnyugodtabb, vagy csak úgy mutatta. Ő is halvány volt és hadarva beszélt. Majd én elmondom, mi történt, úgyis szükségünk lesz magára, Bogáti.
Míg beszélt, felbátorodott. Miért ne mondaná el? Ez oly ártatlan csalás. S miért ne csaljon? Mindenki csal. Ezt Miklós mind szelíd szavakban bocsátotta előre. Kinek kell azt tudnia az orrára kötni, úgy mondá Miklós hogy ők egyesültek? Kihez tartoznak ők e világban? Elhagyatott lelkek, kik egymásra találtak.
Szegény püspök! mondá részvéttel az öreg asszonyság. Mi baja van? Valami nagy és veszedelmes nyavalya bánthatja, mert a püspöki titkár nagyokat sóhajtott és fölforgatta szemeit. Különben igen szépen és udvariasan, lehet mondani, alázatosan beszélt velem. Azt mondta, hogy: ő excellentiája véghetetlenül sajnálja és ezer bocsánatot kér, hogy személyesen nem fogadhatja el nagyságodat...
Én inkább elválnék, azt előre megmondom. Guszti is így beszélt: az uram. És miért nem tette meg? Mert nagyon szerette a kis leányát. Nagyon szerette. Nem bírt volna élni nélküle. Az a gyermek mindene volt. Azt még nálamnál is jobban szerette. Eljátszogatott volna vele napestig; a pesztrája volt: a pojácája volt; a bolondja volt. A szemefénye volt az a gyermek.
Mit látott, mit gondolt, senki sem tudta, senkinek sem szólt róla; ritkán beszélt egy-két szót gyermekeivel, kik fölváltva folytonosan körülötte voltak; csak, a mit azelőtt soha sem tett, a hírlapokat kísérte nagy figyelemmel; minden hírlapot, mely a kastélyba járt, szobájába hozatott s mohón végig olvasott, mintha valamit keresne bennök.
Vér ömlött az ajkaiba, kipirult az arcza is és mintha mesét hallgatott volna, beszédesek, derültek lettek a vonásai. A fiu most már el se eresztette a kezét, hanem lázasan bámult reá. Mikor fölnyitotta a szemeit, ráhajolt s ugy beszélt hozzá, hogy majdnem csókolta az arczát. De szép vagy! Mint egy kisasszony, csak éppen uri gunyát kellene rád adni.
Szurósan nézte végig az asszonyt s ugy beszélt, mintha nem is akarná eltitkolni azt, hogy nem szereti ha zavarják. Mit akar? Jöjjön át hamar. Az isten megfizeti, jöjjön. A maga keresztfia, a Béni valamit csinált magának. Az elébb jött haza a szérüről, azt mondja, hogy kalászt vertek a szemébe. Meg is van dagadva a szeme, ugy hogy már alig látszik. És ordit... Jőjjön kománé...
Csak a szeme beszélt; de olyan titkos nyelven, ahogy a vándorfelhő beszélget egymással, amikor kergetődzik odafent s az alkonyati nap csókjától pirosan, hivogatja a társát ismeretlen gyönyörű tájak felé. amelyeket innen alólról bizony még sejteni sem lehet. A menyecske hozta a porciókat, a hosszúnyakú üvegeket a szomjasoknak; nevető szeme felelt az incselkedő bojtároknak.
A Nap Szava
Mások Keresik