Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. október 24.
De hát hol találkoztak, hol ismerkedtek meg s mikor vallotta meg szerelmét? Hónapok előtt... És én akkor még tapasztalatlanabb voltam, mint ma, s nem tudva, mily mélység tátong közöttünk, boldognak éreztem magam. Derültnek, bájosnak láttam a jövőt. Együtt készíténk terveket az életre. Ő nőül akart venni, s én hajlottam szavára... Most azonban tudom, hogy az lehetetlen.
Félelmet sohasem ismertem. Mégis éreztem, hogy egész testemen végigzsibong valami különös nyugtalanság, s a kezem nem egészen mozdulatlanul markolja a Mannlicher agyát. Most tehát mégis csak mutatkozik valami... súgtam oda az őrmesternek. Igen... úgy látszik bólintott fejével a nagy békétlen.
Csakhogy belátta, hogy igazán nem tettem semmi rosszat és a vigyorgó Gonosznak nem nyújtottam oda a kis ujjamat, hogy szőröstől-bőröstől elkaphasson... Elégedettnek éreztem magamat és még sem voltam nyugodt, sem egykedvű vagy közömbös, mint eddig... Bizonyos, hogy valami történik velem, aminek nem tudok becsületes magyarázatot adni. Talán majd holnap, ha végre jól kialszom magam.
Közben háromszor is megnézi az óráját, s lihegve kapaszkodik föl a bakra, hogy újra kezébe vegye a gyeplőt. Az épülő uj ház egy egész világot vett el előlem. Ugy éreztem magam, mintha falun laktam volna. A kis ház teteje fölött elnézhettem, mig csak ellátott a szemem, messze ki a vidékre, tul a gyakorlótéren, tul a vasúti vonalon, egész a ködös kék hegyekig.
Ez meggondolandó... és csiklandós ügy. Hadjáratban nem sokat teketóriáznak, ha a magam szakállára hagyom el a posztot és ebben engedetlenséget találnak látni elverik rajtam a port. Másfelől pedig ösztönszerűen éreztem, hogy összeköttetést kellene találnom a regimenttel, mert itt már igazán nincs semmi keresni valóm. Hol vannak már ettől a vidéktől a régóta folyó harcok!
...És itt olyasmi történt, amit mai napig sem tudok megérteni. Alig hogy a nyírfához értem, valahonnan a kénes »Pokoltorok« felé vezető ösvény ciherjei táján eldördült egy puskalövés. Egyetlenegy magányos puskalövés... semmi több... És sehol senki. Nem láttunk sehol egyetlen teremtett lelket sem az egész tájon. A lövést követő pillanatban éles fájdalmat éreztem a ballábam bokájában.
Nem így szerettem én és nem így akartam, hogy szeressenek. Ugy éreztem, hogy már kínozom tapadásommal, a nagy vágyammal. Pedig azt szerettem volna, hogy élni se tudjon nélkülem; hogy elválhatatlan legyen tőlem. Sohasem hittem volna, hogy ilyen bolondja lehet a férfi egy asszonynak. És hogy éppen én lehessek valaha az a férfi. Ha ezt emlegettem neki, mosolygott.
Úgy maradtam ott a forrás mellett, ahogy az imént melléje vetettem magamat. Meddig heverhettem ott egy helyben, nem tudom. Lustának és tökéletesen boldognak éreztem magam, nem siettem semmivel és csak lassanként biztattam rá a koponyámat, hogy ne terheltessék most már egy kicsit gondolkozni is. Dicséretemre legyen mondva, akire legelőször gondolni kezdtem, az a szegény kis Regina volt.
Cseppbe múlt, hogy a kis Regina el nem pityeredett ennyi ragaszkodás láttára. Megszorította kezemet és mélázva így szólt: Ez az állat is szeret téged... Éreztem a célzást és elnémítottam ajkait egy hálás csókkal. Amikor néhány nap mulva valamennyire rendbe jöttünk és kijelentettem neki, hogy feleségül veszem, komolyan bólintott. Jól van. Legyen úgy, ahogy akarom. Csodálatos!
Amikor látta, hogy hiába vergődik, mert erőszakkal az én kezeimből nem szabadulhat: nyilván ismét hatalmába kerítette érzékeit régi vadmacska-dühe, mert egyszer csak heves fájdalmat éreztem kézfejemen... el kellett eresztenem a karját... beleharapott a kezembe...
A Nap Szava
Mások Keresik