United States or Kuwait ? Vote for the TOP Country of the Week !
Hallucináltam... egészen bizonyos. A vörös Regina merev tekintetétől azonban nem bírtam szabadulni. Minél közelebb tolta szemeimhez ezt a kegyetlen tekintetet, annál erősebb szédülés remegtette meg tagjaimat is, nemcsak a fejemet. Képtelennek éreztem reá magamat, hogy kiszabaduljak ebből a bűvöletből. Vergődtem, mint egy elítélt. Suttogó hangja úgy zúgott a fülembe, mint egy vészharang...
Nagy darab ember vagyok, sokat elbírok, ez a hasogató fájdalom azonban egy bivalynak is elég lett volna... Éreztem, hogy összezúzott bokámból többé sohasem lesz ép boka... sántítani fogok egész életemben. És ez a gyanu talán még jobban fájt, mint maga a seb... Mit mondjak még?
Minden holmimat ugyanarra a helyre raktam, mint ahol első nap álltak s e munka közben valósággal úgy éreztem magamat, mint aki hosszabb távollét után hazajött. Aztán fülönragadtam az »Eimer«-t és nekivágtam a bokroknak, hogy a közeli forrásból vizet hozzak az ebédmenázsi megfőzéséhez. Két napja nem láttam meleg ételt, ideje, hogy ismét főzzek valamit.
Éreztem, hogy ebben a pillanatban nemcsak a sebem fájt, hanem mellembe is belenyilallott egy fájdalmas bizonyosság... Nem vagyok többé ép ember. Hely hiányában egy parasztházba kerültem, amíg valamennyire felépülök. Reginának megengedték, hogy közelemben maradhasson és ápolhasson. Nagy szeretettel, odaadó, kedves gyöngédséggel végezte ezt a feladatát is.
A rövid szünetek után újra megismétlődő ágyúdörgés kizavarta normális állapotából a nyugalmamat. Nem voltam »fölhúzva«, amint germán féltréfával mondani szokás, de éreztem, hogy az izgatottság lassanként meg-megborzongatja rajtam a bőrt... Ez nem volt félelem, csak egyik megnyilatkozási formája a félelemnek. Az a bizonyos lebírhatatlan »bétise«, amelynek mindenki alá van vetve.
Észrevettem, hogy apró szemei figyelemmel kísérik minden mozdulatomat... szinte lesni látszott rám, mint a macska az egérre... de nem mutattam neki, hogy ez a folytonos leskelődése terhemre van. A bizonytalanság foglalkoztatott, amelytől sehogy sem bírtam szabadulni. Most, hogy nagyjában ismét pihentnek és teljes erőben levőnek éreztem magam még kevésbé. Eh az ördögbe... végre is meg kell tudnom!
Egyebet se hallottam, mint a hogy az öreg elmondta, hogy mint visított a fia: Jaj! Jaj! aztán nehéz lett az agyam s mig rámeredtem a kis öreg emberre, ugy éreztem, mintha összezavarodnék bennem minden. Hangosan gondolkoztam, egy párszor kiszaladt a számon a végtelen sajnálkozás: szegény, szegény, de az öreg meg se hallotta, most már egészen az alapeszmével volt elfoglalva.
Amint ott kuporogtam a bokor tövében és belenéztem ebbe a mindenféle szerteáradó végtelenül nyugalmas békességbe, megülte szívemet a kedves megenyhülés. Oly áldott jóérzés vett erőt rajtam, mint már régen nem. Könnyűnek, elégedettnek és örvendezőnek éreztem magamat, kicsibe múlt, hogy bele nem kezdtem gyönyörű templomi zsoltárunk eléneklésébe: »te benned bíztunk eleitől fogva...«
Amikor egészen közel csúszott hozzám, hogy majdnem ölembe kuporodott és rámfüggesztette csodálatosan megnőtt szemeit, megláttam magamat ezekben a nagy szemekben, a forró nedvességben, mely bennök égett, a kígyóbűvölő mereven rámszegzett lenyügöző tekintetében és éreztem, hogy ettől a merev tekintettől elszédülök.
A Nap Szava
Mások Keresik