Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. július 10.


Ily balfogalmak vannak az emberekben, pedig részeg disznók egyedül csak a hetvenes évek valamely esztendejében találtattak, amidőn a mennybeli intéző statisztikusa rosszul számlálta össze a tanyákon a hordókat s ilyformán több bor termett akkor, mint amennyi edény akadt az ő befogadására.

Olyan rég volt már, hogy Atlasz úr az épületnek ebbe a szárnyába lépett, hogy Sándor nemcsak meglepetést, hanem ijedséget is érzett látására. Az Istenért, valami baj van? talán anyám lett rosszúl? kiáltott, gyorsan apja elé sietve. Az öreg asszony nem lett rosszúl, úgyis elég rosszúl van mindennap, mióta folytonosan sír és sóhajt, felelt Atlasz úr a fal mellé lapúlva, mintha veréstől félne.

Gyönge, valamiféle rendszerekkel, de rosszul táplált ökrök tántorogtak ki meg be az ajtón, sovány tehenek s azóta se láttam olyan komor borjukat, a milyenek ezeknek a tőgyét bökdöstek. Ezek mögött az épületek mögött óriás szérüskert terült el kis boglyákkal, a melyek közül némelyeket feketére pörkölt az idő.

Nem kevésbbé képedt el Góg Ferencz, midőn a két testvérhez lépve, alázatos és bűnbánó görnyedezések közt bocsánatot kért Sándortól, hogy Lándsa Jenő bemutatása által netalán kellemetlenséget okozott. Ő nem is sejtette, hogy e fiatal ember régi ismerőse ő nagyságának s látása rosszúl hathat reá, különben a világért sem hozta volna ide s most is azért keresi, hogy rögtön eltávolítsa.

S elhatározta, hogy ha találkoznék, aki az ő esetéből kifolyólag azt merné állítani, hogy a katonai iskolákban a vívást rosszul tanítják, ezen az emberen keresztül fog gázolni. Mindenütt kereste ezt az embert a vendéglőben koronkint gyanakodva tekingetett szét, de az illető nem akart mutatkozni.

De az nem esett rosszul, hogy elvedd az eszemet és akkor azt mondd: játék volt. elég volt; nem maradhatok tovább ezen a veszedelmes helyen. Hallgathattam volna. Akkor félmunkát végeztél volna, vagy még rosszabbat. Talán azt hiszed, megmentenél Edit számára, ha ő most már nem valaki mástól féltene, hanem tőled? Nyilatkoznod kellett, hogy felébressz.

9½-ig a vászonkarmantyumat huztam fel a kabátujjamra, ugyanazt háromszor máslira kötöttem. 10-ig tollakat faragtam. Az aczéltollat azért nem szeretem, mert az mindjárt készen van. 10½-ig plajbászt faragtam. Roszak ezek a hivatalbeli plajbászok, mikor az ember kihegyezte, akkor törnek el. 10¾-ig pipára gyujtottam, a szopóka rosszul szelelt, ki kellett tisztitani.

Azt mondom, hogy szegény elhagyatott árva, a mint hogy úgy is van. Ismerem gyermekkora óta, s most egyelőre itt marad. Mint Veronika társalkodónője? kérdé gúnyosan Eszthey. Az a társaság, hol eddig élt és mozgott, nem nagyon ajánlja őt erre a szerepre Veronika mellé. Hermancera nagyon rosszul hatottak e szavak s még inkább a hang, melyen azok kifejtettek.

A francia címirat zavarta; attól tartott, hogy roszszúl egészíti ki; pedig ha rosszúl adresszál akkor a fiú majd nem találja megkapni. Bizonyosan sóvárogva várja szegény a hazai híreket. A mama levelét! Gyuri bácsi hűségesen címezgette az ilyen leveleket, azaz: levelezőlapokat. Mert csak azt lehetett küldeni. De ilyet azután mindennap, minden áldott nap.

A leány egy pillanatig csendesen ingatta fejét, azután megszólalt. Nem nagyon nyomná szívedet az én szerencsétlenségem... Megint az iménti szomorú hang és megint azok a megnedvesedett szemek... Kezdtem valahogy rosszul érezni magamat.

A Nap Szava

kígyó-hasonlat

Mások Keresik