Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. november 2.
Hozzámlépett, megveregette vállamat és mosolyogva így szólt: Sajnálom, de erre a posztra különösen nyugodt és értelmes emberre van szükségem. Nem hagyhatok itt parasztlegényt. Önnek kell ittmaradnia. Megvigasztalhatom azzal, hogy amint lehet, azonnal berendelem. Sarkonfordult és otthagyott. Mehettem elkeseredésemmel panaszra a sóhivatalhoz... És azután csakugyan otthagytak.
Megvallom, borzasztó rosszul éreztem magamat ez alatt az egész elbeszélés alatt. Lelkiismeretem föllázadt és bármint csitítgattam is magamat azzal a bizonyos »hadijog«-gal, erre az esetre sehogy sem látszott alkalmazhatónak ez az egyébként rideg és igazságos jog. Igaz, hogy rám lőttek és meg is ölhettek volna ez azonban csak értelmemet nyugtatta meg, nem egyúttal az érzésemet is.
Na pajtás! mondá derült arczczal Bama Bila erre csak reá ütünk az úton. Nem hinném, hogy oly könnyű lenne, mint gondolod, mert igen erős őrizete lesz. Válaszolá szárazan Pintye Gregor, s nem igen tetszék neki, hogy véletlen egy társra akadt, ki javallat tevésekre jogot tart. Én is egy értelemben vagyok veled vága közbe Kosztán.
Kétségbeesett képet vágtam, a szájam széle begörbült, a mama rám nézett, megint mondott valamit németül, aztán előkapta a zsebkendőjét, szemeire nyomta s kiment, keményen bevágva maga mögött az ajtót. Apám egy kicsit összezsugorodott a széken s ugy nézett utána, én akaratom és föltett szándékom daczára is elmosolyodtam kissé s erre hamar összeszedte magát.
Sok ilyen kis tréfát csináltunk mink már ketten. Ez volt az én „babonám", lássa papa. Az öreg a homlokára csapott: tufferflucht! és én tökfejem erre nem is gondoltam volna. Hirtelen eszébe jutott valami. Körülnézett. Elkezdett az ujjaival csettintgetni. Nero! Nero! kiabálta. A hűséges vén vizsla előbújt a díván alól.
Én most csak azt akarom tudni, gondolt e rám... nem, ez nem elég, nekem ennél több kell, sokkal több: szeret e egy kicsit. Mondja, kis Katicám? Gondolja meg, mit mond; mert ha nem szeret, akkor én biz' Isten nem jövök vissza többet soha soha... A leány megszeppent. Anyáskodó gyöngédséggel mondta: Lássa, nincsen esze. Szeret e? Erre feleljen nekem.
Erre rögtön azt a természetes választ adtam magamnak, hogy az ellenségnek nincs oka bujkálni, ennélfogva bizonyosan a mieink közül próbál ezen az úton megmenekülni két ember, akárcsak én. Mozdulatlanul leskelődtem... Az emberek közeledtek... nemsokára már elfojtott suttogásukat is meghallottam.
Az asszony erre még jobban megijedt. Nem te! nem engedlek... A férfi kibontakozott s indult lefelé a lépcsőn: Menni akarok. Lenn a vizben állva várta meg, mig elővezették a lovat, fölkapaszkodott a nyeregbe s nekivágott a tengernek. Az asszony pedig végig esett a kis cseléd mellett a kövön s nyitott szemmel és hangtalanul lihegett.
Ezt már nem engedtem volna át másnak úgy sem. A cserkészetnek ez egyik legnagyobb élvezete. Az édes uram erre is megtanított. Már fent voltunk a Somhegyen és éppen lefelé ereszkedtünk egyik katlanába, amikor mély, morgó hangon bőgött egyet odalent az én hárembasám. Nagyot dobbant a szivem. Ime, csakugyan itt van!
Csúffá tette volna a szegény kis vöröst, ha ideje maradt volna erre a gyalázatra, amire kiütközött állatiassága ösztönözte. Bár hiszen igaz, hogy az ilyen féleszű teremtmény cselekedeteit, dolgait másképen kell megítélni, mint az enmagunkét, de az is igaz, hogy az elkövetett gazságot hiábavaló a féleszűséggel mentegetni.
A Nap Szava
Mások Keresik