United States or Solomon Islands ? Vote for the TOP Country of the Week !
A királyné beletekintett és megrendülve látta a liliomokkal hímzett trónon, királyi díszben és jogarral a Bourbonok utolsó sarját ülni, míg végre a kép köddé válva, nagy lassan elhomályosult.
Atlasz úr figyelmezteté e hanyagságra a plébánost, megjegyezvén, hogy így majd el sem készül a kép a fölszentelés idejére. A plébános azt felelte, hogy ez patronárusi kérdés, mely egyedül Sándorhoz tartozik; különben ő is nyugodt lehet, mert jót áll róla, hogy a kép készen lesz a maga idején. Rég ismeri Boglár Kálmánt és tudja, hogy a mit elvállalt, azt el is végzi.
Ugy voltam azzal mindig, hogy a kép mellett rögtön ott láttam a másikat is, a mit ha nekem ugy tetszett, melléállítottam. Hát egészen elbutultam ott lenn? No nézd csak... Ne erőlködj. Minek? Akarok, akarok... Hiszen nem fontos az, hogy most képeket keresgélj. A miket összeirtál, abban se az volt a lényeg. Nem, de sokat magyaráztam vele.
És mit felelt a nagyprépost? Kérdezte, mennyibe került a templom és a kép? Nem kérdezte, de én megmondtam. Megszorította a kezemet, s ismét azt állította, hogy az Isten meg fog áldani. Ekkor előadtam kérésemet, hogy szeretném, ha a templomszentelésre ő maga jönne el hozzánk és vendégünk lenne.
Atlasz úr semmi kifogást sem tehetett a kép ellen, az ő műigényeit teljesen kielégítette s a rikító vörös és sárga szövetek, melyekbe a szentek öltöztetve voltak, egészen megfeleltek ízlésének; de a hangulat, melyet lelkében támasztott, inkább gyakorlati természetű volt, mint vallásos, s abban a meggyőződésben nyert kifejezést, hogy Boglár Kálmán azért fest oly nagy tömeg szentet, mert minél tovább akar a kastélyban élősködni, mely meggyőződésében megerősítheté az a körülmény, hogy Boglár úr már több rendbeli előleget vett fel tőle és munkája mellett olyan vígan élt, olyan otthonossá tette magát a kastélyban, mintha soha sem volna szándéka innen tovább állni.
Ejnye be sürgősen gondoskodol elutazásomról, mondá Boglár Kálmán nevetve. Azt gondoltam, hogy sietni fogsz elhagyni apám kastélyát, mivel már nincs több reparálni való kép a faluban, felelt Manó finoman és aristokratikusan.
Már miért? kérdezi a bíró, ama híres Obálics Obrád. Mert esküdtek kellenek oda, nem pedig esküdt mondja Drága Milos. Egy ember nem ember. Hivatalban. Obrád bíró a föltámadt zajt oly kép csendesíti, hogy kopog az asztalon a pipája makjával. Mikor eziránt rendbe jönnek, szól megint lassú szemrehányással: Egy ember, egy ember. De egy embernek két szeme van. Két szem eleget lát azon a vályún.
Később kijött az udvarra Zelma néni és selyemszalaggal összekötött leveleket hozott a köténye alatt. Rózsaszínű levelek voltak. Mindegyik boriték sarkába egy kis kép volt ragasztva. Zelma néni elhivta a hölgyet. Tetszik látni súgta neki. Ezeket a leveleket mind a Róza irta a szobaurnak. Tessék nézni, milyen szépen tud irni. Azt mondta, hogy tegyem a kufferjába. Adja ide nekem, Zelma néni? Adja.
De a nagy kép végre mégis elkészült, s most már csak az apróbb falfestmények s a mellékoltárok régi képeinek kijavítása volt hátra. Boglár Kálmán ezeken a templomban dolgozott, mikor kedve volt dolgozni, s Atlasz úr ide is mindennap eljárt, ellenőrizni a munka haladását.
Mint egykor Wagner Richárd, Dömötör felesége is szerette a szőnyeget, a puhát, a hangfogót, a selymet, a suhogót és misztikusan csillogót, a szövetet, a színest és redőset, a bársonyt, a meleget és bizalmast és a hálószobája csupa csend volt és puhaság, narkotizáló és altató, még kép sem volt benne, csak beauvaisi tapisseria, roueni gobelin és indiai faliszőnyeg.
A Nap Szava
Mások Keresik