United States or Marshall Islands ? Vote for the TOP Country of the Week !


Nincs még semmi hír arról a fiatal leányról? kérdé a komorna, mialatt úrnője haját rendezé. Semmi! sóhajtá szomorúan Hermance. Kis idő előtt a portás beszélte, hogy Béla gróf tudakolta tőle: ki hagyta el tegnap éjfél után a palotát? Honnan tudja ezt Béla? Látott valakit végig sietni az utczán, s azt sejté, hogy innét ment az ki. A portás természetesen semmit sem tudott róla.

Midőn mondtam ezt neki, egyszerre elmultak görcsei s fölugrott ágyából, folytatta Zsófi gúnyos mosollyal és gyorsan öltözni kezdett, s azt rendelte, hogy vegyem elő kalapját, keztyűjét, miből láttam, hogy ő is menni akar, sőt mondta is, hogy szintén a templomba szándékozik sietni, valószinüleg Dózia kisasszony után, kinek korai távozása, úgy láttam, nagyon megijeszté, s megvallom, az nekem is nagyon feltünő volt.

Ejnye be sürgősen gondoskodol elutazásomról, mondá Boglár Kálmán nevetve. Azt gondoltam, hogy sietni fogsz elhagyni apám kastélyát, mivel már nincs több reparálni való kép a faluban, felelt Manó finoman és aristokratikusan.

A harangok zúgása, az orgona zenéje, a papok és hivők éneke, minden az Atlasz nevet hirdette és magasztalta, s Atlasz úr kénytelen volt ismét a szabad levegőre sietni a sekrestyéből, mert feje már szédülni kezdett a nagy dicsőségtől, zajtól és melegségtől. Különben is haza kellett sietnie, hogy utána nézzen a lakomái készületeknek.

Ha felkelt, olyan volt, mint az arrább röppenő madárka; az urához surrant, megcsókolta és aztán tovább dolgozgatott. Zoltán megölelte; végignézegetett rajta és elmosolyodott. De gömbölyödik maga, édes szivem! mondta hamiskodó bizalmassággal. Az áldottan áldott asszonyka zavartan borult a nyakába és ott boldogan megpihent. Bizony, sietni kellett azokkal a babaruhácskákkal.

Midőn kezét nyujtá a plébánosnak, az hideg volt, mint a jég, és szemét komoran, elgondolkozva szegzé a földre. Lassan, nehéz léptekkel ment ki a szobából, minden további szó nélkül. Atlasz úr fölugrott és fia után akart sietni, de a plébános az ajtó elé állt és elzárta a menekülés útját.