United States or Saint Pierre and Miquelon ? Vote for the TOP Country of the Week !
Ejnye be sürgősen gondoskodol elutazásomról, mondá Boglár Kálmán nevetve. Azt gondoltam, hogy sietni fogsz elhagyni apám kastélyát, mivel már nincs több reparálni való kép a faluban, felelt Manó finoman és aristokratikusan.
Ez után a hölgy ülés után egy teljes hétig mély csend volt a környéken; a rendes bizottsági uzsonnával most más valaki volt soros; az első írnok pedig kint sóhajtozott a berki gazdaságban, amelyből elhalálozott az öreg kasznár s így sürgősen kellett helyettesíteni.
A felső lyukon beledugnak valami botot s kihúzván, nézik, hogy meddig nedves. Hát hiszen még majdnem félig van. Ez nagy öröm. Sürgősen öntik tele a poharakat és Szél János elé egy egész söröskancsóval tesznek. Azt nem volna jó keresni, hogy ugyan ez a kancsó mint jutott oda, de hiszen János nem is keresi. A sok legény a hordó, meg az asztalok körül egyre jobban lármáz, némely része danol.
A Nap Szava
Mások Keresik