United States or Guam ? Vote for the TOP Country of the Week !


Eszébe jutott a marmarosi rusznyák falu és a szegényes bolt, és lelke mélyében hálát adott az Istennek, hogy valósággá tette akkori vigasztaló reményét és gyermekeik dicsőségében elégítette ki a szülők becsvágyát.

Társa, amely véletlenül a kertbe jutott, karónyira dagadt, míg emez épen csak hogy él az ablak mellett és leveleit oly kétségbeesetten nyújtogatja a nap felé, mintha el akarná velük fogni, hogy ne szálljon le sohasem a föld alá, sötétséget reá ne hagyjon. A földből táplálkozó élet mind szereti a napot, de így talán egy sem.

Miközben még eszembe jutott, hogy otthon hagyott sörétes Lankaster-puskám balcsövébe benne felejtettem azt a rézhüvely-patront, melyet néhány udvaromba beszemtelenkedő tolvaj-szarka számára toltam a bal csőbe és ez a patron most bele fog rozsdásodni a drága csőbe... fizethetek Pan Popelnik mesternek, ha azt akarom, hogy a csövet ismét tükörsimára húzza elnehezedett a fejem és végre elaludtam.

Itt nyilván mutatta az ének ebbeli hatását, mert maga Judith, ki minden baleseten és szerencsétlenségen legfeljebb is csak mérgelődni, de sírni épen nem tudott, ha csak haragból nem, könyekre fakadt, melyek mindig sűrűbb és sűrűbben potyogtak szemeiből, s később egyes megszakasztott sóhajtások következtek, folyvást gyorsabban, végre hangos zokogásra fakadt, mely szüntelen növekedvén, már jóval az ének vége után szinte nevetségessé vált erőszakossága által, s mivel már zokogáshoz jutott a fürge menyecske, jónak vélheté egyúttal elvesztett férjét is megsiratni, mert búja egyszerre panaszos szavakba ömledezett, melyek, bár melodiájok nem volt oly gyászosan epesztő, s nem gerjeszték a hallgatót oly lágy fájdalomra, mégis legalább nevető szánakozást támasztottak keblében.

Ki írta ezt a levelet? kérdé Sándor rekedten. Alá van írva a neve, felelt Atlasz úr félénken. Jer velem, mondá Sándor, megragadva apja kezét és az ajtó felé vonta. De a mint a tornáczra léptek, megállt, mintha más jutott volna eszébe. Melle erősen zihált, homlokán kiütött az izzadság. Nem, nem hozzá, mormogott, mintegy magához beszélve. Előbb világosság kell, meggyőződést akarok.

Aztán eszébe jutott a festék, a rizspor, a bécsi rongy, a cold cream s így fejezte be monológját: Azaz, hogy ma még ... Egy félesztendő mulva csakugyan egyformák lesznek. Valaki megérintette a vállát. Hátra nézett; Sugár Mariska ült mögötte, egy kissé előre hajolva, mintha mondani akarna valamit. Ó, jóestét. Bocsásson meg, hogy nem néztem körül, de nem is képzeltem ...

Ha Leonhardus megérkezik, mondja meg neki kegyelmed, hogy Keresztúri Gedeon úri házához szálltam... monda kenetteljes lemondással, de midőn a küszöbről visszatekintett, szemeik két villogó kardként keresztezték egymást. Josénak csak késő délután jutott eszébe, hogy meg kellene kérdeztetni, csakugyan oda szállott-e?

A bürgerstrassei nagy czivilkaszárnya dobrakerült s olcsón jutott hozzá a szép nagy házhoz valami Huber nevü vastag, goromba képű bajor. A müncheni házakon nagyon sok az adósság, annak esett áldozatul a czivilkaszárnya is.

Bár hiszen maga káplár Suba is csak igen nehezen jutott bele a tudományba, mert hogy javarészét már elfeledte. De így van mind a vénség. Azon idő óta, amidőn katonák kezdtünk lenni, a vezényszavak egy harmada elveszett, eltűnt és nincs.

Hogy másként is végződhetnék a betegség, arra nem is gondolt, már megszokta, hogy az ő betegei meghalnak. Rendbeszedte emlékében a halottait s mikor a végére jutott, odasorozta már a beteg gyermeket is.