United States or Tanzania ? Vote for the TOP Country of the Week !


Tárogatossy Bibiána úrasszony hozta a hírét, hogy Klárát a martalócok elrabolták. Csak Isten különös kegyelméből menekült meg. Tudom és intézkedtem már, hogy biztos kísérettel mielébb jöjjön haza! viszonzá hidegen. Klára hazajő? kiáltá örömmel.

Egy-egy arczot néha megvilágított a fáklya, ha földhöz verték, hogy erőre kapjon, de különben a fenyőrud végén lobogott a szurok s szinte láthatatlan volt az a sok ködember, aki hozta a világosságot.

Azután behúnyta szemét, és egy halk, nagyon halk sóhajtás után, nehogy megzavarja szeretteinek nyugalmát, mintegy lopva, zaj és feltünés nélkül elosont e nyugtalan világból. Az anya halála, a megtört apa vigasztalásának kötelessége ismét közelebb hozta egymáshoz az elidegenített testvéreket.

A szemafórjelző hosszan, egyhangúan csilingelt s a mező felől tücskök muzsikáját hozta felénk a júliusi éjszaka langyos szellője. A vonat dohogva indult a gépház felé. Skubinyák, a jegyszedő dörmögve ment le a töltés szélén. Egyedül maradtunk. Menjünk, nagyon fáradt vagyok, mondta Leontin s belekapaszkodott a karomba. De mikor kiértünk az állomás mögé, meghökkenve álltunk meg.

Azután egyszerre fordultak a menyecske felé; de megint csak összenéztek. Az egyik kacagott; az ráragadt a másikra is. Valami bolondot gondolhatott mind a kettő. Itt ma ne soká maradjunk, öcskös, dörmögte a csikós. Ma ne, visszhangozta a gulyás. Mire a csárdás hozta a bort, már megint lovon ültek. Hiába tessékelte őket beljebb a menyecske. A csárdás vérszemet kapott.

Ebből a tarka, forrongó és pezsdülni kezdő életből már nem hiányozhatott a kereskedő, aki messzi külföldről hozta árúját és nem hiányozhatott az iparos, aki ott készítette az egyszerűbb és közönségesebb cikkeket. Igy indultak ismét fejlődésnek a régi városok, és mint egykoron ezek a római táborhelyekből, úgy alakult sok új város az alkalmas helyeken fekvő vár körül.

Merte-e volna hinni, mikor besorozták, hogy megéri ezt is. Milyen régen volt, mikor az édes anyja áldott betüivel az első levelet hozta a tábori posta török földre, állván benne: légy türelemmel, fiam, majd eltelik az idő, látod, két hét már is eltelt. El ám. Azóta a tizedik esztendő járja. Másnap, mikor minden darab mondurt, fegyvert leraktak, jön még az utolsó aktus: a szabadságos kis könyvek.

Kimentem vele a hármas kőhöz, ott még megvolt, azután megszagoltattam a Nusika zsebkendőjét, amelyen én ugyan nem, de Nero nagyon jól megérezte a retikül finom bőrszagát; s akkor elindítottam: keresd Nero!... A többit látni kellett volna. Gyerekjáték volt az egész. Úgy haladt a hölgyek nyomán, mintha zsinóron húzták volna. Nem tettünk kétszáz lépést, már hozta a retikült.

Elhaló hangon éppen csak annyit sóhajtott oda a szép kalap alatt némán figyelő asszonynak: Bizony, téged is csunyán megtépett az idő, édesem... S hirtelen Szőcsnéhez fordult, és ha nem lett volna végképpen fogytán az ereje, talán a hajába markol. Annyira dühbe hozta az, hogy most a barátnőjének nem mondogatott oda ő helyette. Utoljára.

Végigfolyt az arczán s hütötte... Behunyta a másik szemét is, ami pedig már szintén dagadni kezdett és fájt... Mégis csendesebb lett s az asszony, aki a mellében hozta el az enyhülést, büszkén huzta össze a nyakán az inget és mosolyogva, boldogan ment vissza a szép egészséges kis leányához, aki azalatt egy szürön, a kutya mellett rugdalózott és nagyokat rikkantott.