United States or South Africa ? Vote for the TOP Country of the Week !


Este tehát azon öltözetben, melyet leginkább viselni szokott, s mely mint többször mondtuk, egy oláh póré volt, a vár környékéhez közelített; nem soká kellett lesnie, mert Bogdanu hamar mutatá magát az árok szélén, s mintegy lustán égő nedves fa tüzét, messziről pipája füstje árulta el, kevés szökéssel a bokrok között, előtte termett Pintye Gregor.

A három már megérkezetthez lassankint többek is érkeztek, s nem soká mind kényökre hevertek a puha pázsitra terített gubákon, az üldözésben fáradt tagjaikat pihentetve, kapitányokat és két vagy három kisérőit kivévén; addig is Kosztán, ki közöttök alvezéri hivatalt viselni látszott, őröket rendele körül a sziklák csúcsaira, kora jelt adni minden veszélyről, s netalán akadandó zsákmányról.

És kifutott a szobából, ő is szabadulni akarván gyámja tanácsaitól, miket kedvetlenül fogadott és teljesített, de nem mert akaratának ellenszegülni, mert tudta, hogy jövője tőle függ. Dózia megpillantván a felé siető Klárát, már messziről nyájas mosoly ült arczára, mi oly bájossá tette különben is szelid kifejezésű vonásait, hogy Klára igazi szeretettel ölte meg. Hol jártál ily soká? kérdé tőle.

Vígan indulának a vadászok szép társnéikkal, csak Bogdanu Gyurka maradozott hátra embereivel, aggódva keresvén szemei a bányász-alakba bújt haramiát; nem soká várakozék, midőn egy csapat hajtó parasztok vonulának előtte, s köztük ismerős képekre lelt.

Az Eszthey-palotába. Nem soká fog Dózia ott maradni, mondá nevetve a leány, mire az öreg helyeslőleg intett fejével, azután elmondta neki a lefolyt jelenet részleteit...

Egy bécsi népdalt fütyörészve ment a barátságos gesztenyeberken keresztül; de midőn a sötét bükerdőbe ért, s az ösvény sziklák közt csavarga föl a nagybányai hegyek felé, lassanként előbbi bátorsága csökkene, háromszor is meggondolkozék vándorlása legszebb idejéből, mindig máramarosi haramia történetek jutának eszébe, félelme folyvást növekedék, s miatta a meredeken föl sebesebben ment, mint előbb a síkon; így nem soká a hegyormon álla, s előtte hazája.

Cipriáni báró nem igen szeretett gondolkozni, de ha egyszer nekikészülődött s komolyan hozzá látott az elmélkedéshez: ép, szolid, egészséges gondolatokkal lepte meg önmagát. A kávéházat kisöpörték; Cipriáni megnézte az óráját. Egynegyed tizenkettő, szólt. Ejnye, be soká jönnek ma a lányok! Tudod mit! Ne várd meg őket, felelt Vidovics. Eh, ha eddig vártam, most már veled maradok.