United States or North Korea ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az egyik modern. Nagy tükörablakok mögött két kirakata is volt, mind a kettőben egy-egy teljesen felöltözött, mozdulatlan urhölgygyel, a kik a tüll, selyem, csipke, vászon rengeteg tömegét taposták. Benn csinos urak szolgálták ki a hölgyeket, egy szintén elegáns, de rut embernek a vezérlete alatt.

E férfiú szintén oláh volt, amit az asztrakán sapka mellett még az is bizonyít, hogy gyakran kapott leveleket, amelyeken kívül, a hátlapon, kék nyomásban pompázott a salutare din Caransebes. Miklós oláh volt.

A törékeny tárgyak e szörnyü pusztulása többnyire csak a legutolsó napon szokott bekövetkezni, akkor, mikor a kijózanodott vendégek már hazaszökdöstek s a házigazda, akinek végre szintén sikerült becsípnie, magára maradt a cigányokkal. Ilyenkor mindig igen érzékeny jelenetek folytak le Horváth Jóska meg a felesége között.

Önt és két testvérét, Holcsit és egy Somorjayné nevezetű hölgyet, a ki szintén testvérük, s kihez amaz este utasított engem, hogy mint ismerőséhez vigyem Dóziát, ki hajlandó lesz az ön ajánlatára őt befogadni. Obrenné látta, hogy Hermance grófné jól van értesülve, hogy hasztalan lenne tagadása, de oly váratlanul érték annak szavai, hogy pár pillanatig nem tudott felelni.

Azon már előre tárgyalni kell, hogy mikor és mely időben történjék. Szintén értekezni kell a szomszédsággal, nehogy a napok összeessenek. A tanyán nincs böllér és nincsenek vágólegények, ennélfogva az ölés munkásai mind a szomszédokból kerülnek ki. Azoknak izenet megy előre, az asszony sorát ejti, hogy beszerezze a szükséges dolgokat, a gyerekek elkérezkednek az iskolából.

Erre fölkelt az asztal mellől a nagyapjuk s most már ő is kiabált odabenn. Aztán egy szintén szigoru nagybácsi is. A gyermekek pedig csak egymással törődtek. Kiszaladtak, egyik a varrógép tetejére mászott valami czérna-karika után, a másik az ágy alá bujt be, kettő pedig az ebédlő asztal körül megüresedett székekre telepedett le.

Én pedig szaladok, fölveszem lovagló ruhámat, monda Klára, szintén fölemelkedve. Ne féljenek, nálam nem tart oly soká a toilette, mint más asszonyoknál. Kifutott az ebédlőből. A plébánosnak is eszébe jutott, hogy jobb lesz személyesen néznie kocsija után. Boglár Kálmán egyedül maradt az asztalnál az öreg házaspárral. Fölkelt helyéről, az asztal végére ment és Atlasz úr mellé ült.

szerencse, hogy abban a kávéházban, ahol Mari néni hordta tejből él az a nép, aki kávéházi kosztra szorul, a cukrászt érdekelte a sors. Szerette a lovat, mert az a cukrászsággal velejár. Vannak így a mesterségek. Lám a borbély, bár szintén habbal dolgozik, a vadászatot kedveli, ellenben a korcsmárosok gazdálkodók.

Egy csomó apró galy és szétroncsolt levél hullott nyirfámról a nyakam közé. A shrapnel tehát valahol itt robbanhatott szét közvetlen közelünkben. Utánam az emberek is felemelkedtek és szintén körülnéztek az árokban elkárosodott-e vajjon valaki, vagy sem.

A csatokat pedig a vaslakkal kell bekenni, azután derékszíjat, fegyverszíjat viaszkolni, a csákó simléderje bőrrészei ellenben licerinolajjal kenendők, mert csak ettől lesz fényes, ragyogó. A csákórózsa közepébe szintén egy szempillantásnyi vaslakkot kell csöppenteni, a külső rezét pedig olyan tükörre formálni, hogyha abba egy baka belenéz, egy egész regiment nézzen reá rézből vissza.