Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. július 22.


A csárdásnak leesett az álla; a menyecske pedig föllélekzett. Ezek már nem eszik meg egymást. Ti ösmerősök vagytok? kérdezte Vitás, uram, nagy szemet meresztve. Hogyne volnánk; egy dajkáló anyánk volt, magyarázta a csikós. Hájszen a bátyám, mondta a gulyás, a mostohabátyám! De hogy ez a pejkó jobb legyen, mint az én szürkém, az sem igaz ám, csárdás bácsi.

Jobb is, hangzott a hirtelen válasz már eddig is sokat beszéltél... Általában úgy találom, hogy ma reggel óta túlságosan sokat beszélsz. Férfi létedre ez nem is illik. Ismét elnevette magát és fittyet hányt felém az ujjaival. Okosabbnak találtam, ha hallgatok. Hadilábra kerültünk ez kétségtelennek látszott. Úgy is volt.

Oly száraz, egykedvű volt a hang, melyen szavait kiejté, hogy majdnem sértve érezte magát a feleletre. De én így nem közeledhetem hozzá! Egyelőre nem! De jobb is, ha bevárod, míg Holcsi dolga a törvényszéken lefoly. Ki tudja, miféle fölfedezések jönnek napfényre. Mi közöm Holcsi ügyéhez? kiáltott föl haraggal Jakab gróf. Az nem tartozik össze Dóziával. Azt ma még nem lehet biztosan tudni.

És én nem is tettem, fölkaroltam és gondoskodtam róla. De titokban tartotta előttem, holott jobb lett volna teljesen őszintének lennie, mert talán ma nem volna Dózia ismét a bizonytalan sorsra bizva, s oly emberek kezében, kiknek czélja nem lehet vele!

Olyan emberek ártatlan vére, akiket sohasem láttam. Mert ez a legnagyobb , ami az ember lelkére hull... Jobb erre nem gondolni. Tummel di... tummel di hangzott a Regina sürgető hangja. Mi az, hogy tummel di? Ezt a furcsa nyemec kifejezést eddig még nem hallottam. Sohse piszkolj, Regina fiam, rosszul áll. Csak annyit mondtam, hogy siess, hangzott a méltatlankodó válasz nem szoktam piszkolódni.

Csupa hülye, én mondom magának. Maga se jobb náluk. Az ember csak ember, de a ... maga ezt nem érti. Nekem itt köröskörül van egy csomó földem. Csak egyszer láttam volna, hogy a paraszt felesel velem, ha én azt mondom, hogy igy legyen, vagy ugy, megbecsülném az embert. A folyton opponál. Vérbelit kell venni belőle, a milyen ez vagy az s aztán látom, hogy mi az akarat.

Regina mintha leolvasta volna arcomról, hogy mit gondolok, mert hirtelen felém fordult és ezt kérdezte: Ha ők fogtak volna meg minket és nem őket az ördög, akkor most nem sajnálkoznál, hanem ordítanál kínodban... megcsonkítva... Ezek úgy szoktak. Nem jobb így? Ezek se mind barmok... De ezt csak akkor tudnád, ha nem csonkítottak volna meg vágta vissza gyorsan a leány. Vállat vontam. Lehet...

Nehogy ismét, mint Ujvárosnál oldalt vagy épen hátulról támadtassék meg, Abdul khán jobb szárnyát az embereivel megrakott falura támasztá. A helységtől Erdély felé egy meglehetős tágas völgy terjed el, melynek nyugati részébe már leereszkedtek a magyarok.

Valóban nem tudnék helyzetünkben szerencsésebb megoldást képzelni, mintha Klára ez Atlasz-gyerek nejévé lenne. Mit gondolsz, nyilatkozott már a fiú? Nem. Klára bizonyosan szólt volna nekem, akár elfogadja, akár visszautasítja. Akkor mégis jobb lesz, ha egy időre eltávoztok.

József azt állitja; hogy ő el akart futni s ugy maradt ott a köpönyege, Putifárné pedig ellenkezőleg. Négyszem között történt a dolog, számitsuk mi is azon esetek közé, a mikre jobb fátyolt boritani.

A Nap Szava

burnótom

Mások Keresik