United States or Moldova ? Vote for the TOP Country of the Week !


És én nem is tettem, fölkaroltam és gondoskodtam róla. De titokban tartotta előttem, holott jobb lett volna teljesen őszintének lennie, mert talán ma nem volna Dózia ismét a bizonytalan sorsra bizva, s oly emberek kezében, kiknek czélja nem lehet vele!

Az okos rendelések által növekedék a várbeliek megcsökkent bátorsága, s annál inkább reménylettek boldog foganatot, mennél bizonyosabb leve, hogy az ösmert haramiával s nem az iszonyú tatárokkal gyűlt meg bajok. Mindazonáltal nem valának egészen mentek azon aggódástól, melyet bizonytalan állapot szűl.

Pedig volna okom, folytatta lassú hangon a leány, miközben fölkönyökölt és tenyerébe fektette sovány kis arcát különösen, ha a holnapra gondolok, amely bizonytalan.

Egy bizonytalan járású, halkan káromkodó kopott munkászubbonyba ütköztek bele, a zubbonyból fölvetődött egy sápadt arc, az arcból két villogó szem, a szemekből kilobbant a meglepetés, a gyanú, a düh és a bosszú és az asszony elsikoltotta magát. Jézus Istenem, az uram! Dömötör majdnem kiejtette kezéből a gyereket, a férje pedig elordította magát: Megcsíptelek benneteket, dögök!

Éljen a Mester! harsogta a kőfaragók kórusa és temérdek erős aszubor került ez alkalommal a tarka abrosszal leterített hosszú, keskeny asztalokra. Sors bona, nihil aliud védekezett Dömötör szerényen és zavartan elkérkedett küzdelmes fiatalságával s az egyszerű kézműves tisztességét fölébe helyezte a hiu sikerek bizonytalan dicsőségének.

Arra, hogy szeretni foglak, amíg élek. Látod, milyen javíthatatlan vagy. Gyógyíthatatlan vagyok. Egyre betegebb vagyok. Hiszen látod. Akkor nem lehet. Sohasem mernék Edit szeme közé nézni. Megyek innen. Újra felugrott a fatörzsről; néhány lépést tett bizonytalan irányban a gyepen; tétovázva nézett szét; figyelni, hallgatódzni látszott. Halvány volt.

Egy tekintet a zavaros, bizonytalan színű folyadékra elég volt, hogy elmenjen tőle a kedve. Morogva tért vissza s a törzstisztjeivel veszekedett. Tessék, ez hát az a híres százhuszonhét. Kohn úr a két sárga gebével elbírt utánunk jönni, Kohn úr itt van és beteggé teszi borával az embereket... Hanem a mi kocsink, az nincs itt, az nem tud jönni. Talán összetört valahol vélte az őrnagy.

, ha okvetetlen kivánod, megteszem, viszonzá elhatározva magát Hermance, de oly megrovó, szemrehányó tekintetet vetve férjére, hogy az önkéntelen lesütötte előtte szemét s halk, bizonytalan hangon, de kihivóan mondá: Beszélj... Mondj el őszintén mindent.

A biró megkérdezte tőle: bűnösnek érzi magát? mire ő emelt, bátor, határozott hangon nem- mel felelt. Ekkor fölemelkedett helyéről a királyi ügyész, s azt az indítványt tette, hogy miután a rendőrségnek még nem volt elég ideje az adatokat összegyüjteni, s különösen Holcsi nővéreinek bűnrészességét megállapítani, napolják el a tárgyalást bizonytalan időre.