United States or Kuwait ? Vote for the TOP Country of the Week !


Úgy jelent meg Hadady előtt az ő első szerelme, mint áz álombeli bolygófény, amely ösmeretlen világok felé csalogat. A következő percben már ott is volt Judit mellett. Rám ösmert? kérdezte az asszony diadalmasan és az ő arcára is szökött egy kis szokatlan pirosság. Azután bemutatta Hadadyt az urának. A híres író, tette hozzá, amitől Hadadyn büszke öröm érzete futott végig.

Mindazon hazugságok és fondorságokat használva, melyekkel köznéplázítók mindenütt és mindenkor élni szoktak, békeháborító irányaikhoz jutni, járta be Pintye Gregor a legközelebb helységeket, ijesztve majd, majd hizelkedve, igérve és fenyegetve, a mint az egyik vagy másik módot vélte foganatosabbnak az ösmert embereknél, így tért be a paraszt kunyhókba, s lázítá föl azoknak békés lakóit.

Az okos rendelések által növekedék a várbeliek megcsökkent bátorsága, s annál inkább reménylettek boldog foganatot, mennél bizonyosabb leve, hogy az ösmert haramiával s nem az iszonyú tatárokkal gyűlt meg bajok. Mindazonáltal nem valának egészen mentek azon aggódástól, melyet bizonytalan állapot szűl.

Ezen okokból Pintye Gregor csak azokat választá, kiket merészebbeknek ugyan, de szándéka iránt különösen hajlékonyoknak ösmert, és csak annyi számban, mint a várvíváshoz elkerülhetlenül megkivántaték, ezek között terjeszté vigyázva és sikerrel gonosz evangéliomát. Melyben említtetik, mily reggelt mondott Pintye Gregor a husztiaknak, s a várbeliek