Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 1.
A karszék az ablak mellett állt, honnan egyenesen az udvarra lehetett látni és figyelemmel kisérni a cselédek járását-kelését, a libatömést, a majorság etetését s más ily házi dolgokat, melyek iránt az öreg asszonyság nagy érdeklődéssel viseltetett, habár gyöngesége és köszvényes lábai miatt már nem vehetett részt bennök személyesen, de innen az ablakból legalább felügyelhetett, hogy minden jó rendben és a régi hagyományoknak megfelelően történjék.
Az ő egyénisége inkább türelmes, meleg, ragaszkodó tulajdonságokból állt, s egyszerre daczos-, titkolódzó és engedetlennek kellett látszania, ha nem akarta föladni boldogságáról és függetlenségéről szőtt reményeit.
Mihelyt Kardos biztosságban látta az ügyvédet, sietett Oroszlay grófhoz, kit otthon talált, s kinek elmondta mindazt, a mi Holcsival történt, sőt Somorjaynak egész vallomását is közölte vele, mi fölött az a legnagyobb mértékben meg volt lepetve, különösen Dózia történetén, kinek származása most egyszerre tisztán állt előtte. Első kérdése az volt: mi történt Dóziával?
És újra, mint már számtalanszor, azt gondolta: mily rosszak a férfiak! Nem lehet válogatnunk, mondá gyorsan, határozottan, majdnem hidegen. Beszélek Veronikával, ki éppen itt jön. És e percében látható volt a fiatal leány alakja, ki megpillantva Dóziát aléltan fekve a karosszékben, meglepetve állt meg.
Én is örülök jövetelednek, Veronika, nagyon nélkülöztelek távollétedben. A leányka ledobta kalapját, levetette felöltőjét és nyulánk termetének karcsú szépségében állt anyja előtt, ki gyönyörködve szemlélte. Nemes harmónia ömlött el e fiatal alakon, párosulva oly előkelőséggel, hogy nem tagadhatta volna el származását.
Aemilius, aki szótlanul állt barátja mellett, a hajókabin felé mutatott, amerről egy ijesztő alak tántorgott elő. A kapitány volt. Szörnyű harciasan nézett ki. Köpenyén óriási vörös foltok éktelenkedtek, a vörös bor nyomai, mintha nyakig gázolt volna a vérben. Torkaszakadtából bömbölt és a mellét büszkén kifeszítve, bizonytalan léptekkel közeledett.
És mérget lehetett rá venni, hogy ezt az ügyes fiút ebben az életben többé nem fogják frontjuk előtt látni sem az oroszok, sem a bajtársai. Regina, aki eddig mozdulatlanul állt, csak akkor szólalt meg, amikor a fiú alakja végleg eltűnt az erdő alsó mélyedésében és többé nem láthatta. Ekkor rántott egyet a vállán és valami utánozhatatlanig megvető ajkbiggyesztéssel ezt mondotta: Eckelhafter Kerl...
Ha kevesled, hát akkor adok én neked ötven aranyat, s légy te azért öt hónapig mohamedán. Az angol nem állt rá a csereszerződésre. A világ-helyzetről.
Isten önnel, mondá nagy fölindulással Hermance, s rá sem nézve többé Obrennéra, kisietett a szobából és a lakásból, hol a főnöknőt nagy izgatottságban hagyta, ki pár perczig mély gondolatokba merülve állt helyén, azután vállát fölvonva, kétértelmű mosolylyal fordult belső szobái felé...
Még eddig senkinek sem szólt, de gyakran mosolyog és elégedetten dörzsöli kezeit. A szomszéd vasúti állomáshoz nemrég egy fiatal hivatalnokot neveztek ki hatszáz forint évi fizetéssel. Ez a fiatal hivatalnok gróf, még pedig szegény gróf, különben nem állt volna be vasúti tisztviselőnek. Atlasz úr mindent tud róla.
A Nap Szava
Mások Keresik